Napi Hírek, 1935. november/1

1935-11-07 [0357]

Pá r i s , november 7. /Magyar Távirati Iroda/ A Journal des Debats addisz-abebai táviratot közök, amely szerint ez addisz-ab.bai vasútállomáson fontos osemény volt. Az a belga -catonai bizottság, amely öt éven át végezte a os. szári gárda kiképzését, ™a véglegesen elhagyta Etiópiát. Dot e őrnagy a vora t indulása pillanata­pan levelet kapott a negustól, amelyet az uralkodó a belga királyhoz in­tézett. Az őrnagy a levelet személyesen fogja átadni a királynak. Való­színe, hogy a negus T £ köszönetet mondott a királynak a katonai oizottsag müköoeseert. ugyanezzel a vonattal kelt útra Izmail Daud egyipto­mi herceg, aki Hararba majd onnét Dzsidzsigába utazik és az ogadeni arc­vonalon magára válla ja a Vörös Kereszt megszervezését. A Ma/Y Be 1 g r á d , noveier 7. /Magyar Távirati Iroda/ P a l kormányzóherceg szerda délután kihallgatáson fogadta Melassze belgrádi görög követet, aki hivatalosan közölte, hogv Görög­országban visszaállították a királyságot. B Ma/Y Belgrád, november 7. , Miskuihin igazságügyminiszter választókerületében, Likán, számolóbaazédet mondott. Kifejtette, hogv tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a kormány nem akar ja betartani a politikai jogokról szóló törvények re vonatkozóan tett Ígéreteit. Bizonyos ^események csak késleltetik az ígé­retek beváltását, de nem teszik azt hatálytalanná. Ugyancsak tévednek azok is, akik^a parlament hatáskörének csökkentésével vádolják a kormányt. A isormárp éppen ellenkezőién, a n.mzet képviselőinek egyetértésével akarja meg­valósítani nagy feladatait. (MÜj B Ma/Y I o.n d o n, november 7./^­L agyar távirati Iroda/ Az jvenÉtig nev/s genfi értesülése szerint a népszövetség megkapta Brazília"válaszát az Olaszország*elleni megtorló intézkedések tárgyában. A válaszban kijelenti Brazília, hogy fenntartja teljes cse­lekvési szabadságát, ho-.y érdekeinek és re gi külpolitikájának megfele­lően járjon el. zt a választ népszövetségi körökben udvarias visszau­tasításnak veszik. I Ha/Ha London, november 7./Magyar x ávirati Iroda/ A Pouter-iroáa rio de janeiroi távira&a szerint'Brazília nagyfontosságú kereskedelmi szerződtek kötött Olaszországgal. j| I Ha/Ha J ' —— \J| London, november 7./Magy..r *ávira'ti Iroda/ Kairóban kiadott hivatalos közlemény szerint.az aggol kü­lügyi hivatal biztosította Egyiptom londoni követet, hogy Anglia ncm'gondo arra, hogy az olasz-ab ossz in válságot Egyiptom helyzetének megváltoz­tatására n asznál ja ki és nem szándékszik' Alexandriában haditengerészeti támpontot létesíteni* Mihelyt vége lesz az abesszin háborúnak vala­mennyi angol hadihajót visszavonlak Alexandriából. Az angol külügyi hiva­tal hozzátette, hogy az angol kormány igen nagyra becsüli azt a magatartás amelyet Egyiptom a jelenlegi válságban oznusit. I Ha/Ha/Td ; AA ít-ff^'^'fi áll

Next

/
Oldalképek
Tartalom