Napi Hírek, 1935. szeptember/2

1935-09-24 [0355]

Róma, szeptember 24. /Havas/ A minisztertanács elhatározta, hogy az 1901 és 1914 közötti korosztályokat 7 uj orvosi vizsgálatnak vetik alá. A minisztertanácsot ebben az elhatározásában az az elv vezette, hogy lehetőleg minden állampolgár katona legyen. /MTI/ I Ba/K Madrid, szeptember 24. t • Alba kijelölt miniszterelnök' azért' adta vissza a megbízatását, mert nem tudott olyan széles alapokon nyugvó kormányt alakitani, amilyent ^amor.a köztársasági elnök óhajtott. /MTI/ I Ba/K N Madrid, szeptember 24. -," Chapaprieta addigi pénzügyminiszter, akit Zamora köztársasági elnök a kormány alakit ássál megbízott, nem tagja egyetlen pártnak sem és a képviselőházban mint pártonkívüli képviselő szerepel. A kijelölt miniszterelnök feladata az lesz, hogy olyan kormányt alakítson, amely biztosítékot nyújthat a parlament feloszlatása és uj választások ki­lírásával szemben. Hivatalos politikai körök véleménye szerint ugyan­is mind a parlament feloszlatása, mind pedig az uj választások kiírá­sa nem egyeztethető össze az ország érdekeivel. /MTI/ W Té/Té i "Ró m a, szeptember 24,/Havas/ Római körökben a mai minisztertanácsról kiadott közleménynek az a része keltette fel leginkább az érdeklődést, amely.' szerint Mussolini ismertette azokat a lehetőségeket, amelyek az alapokmány egyes cikkelyei alapján bekövetk ez hétnek. Valószínűnek tartiák.'hogy itt az." alapokmány 16. ós 22, cikkelyéről van szó. A 16.Z ' t ugyanis a szank­ciók között megemlíti azt is, hogy a szerződésszegő államot a népszövetségből ki" lehet zárni. Azt hiszik Rómában, hogy a népszövetség meg fogja vizsgál­ni, L • milyen.magatartást tanúsítana Olaszország szankióM alkalmazása ese­tén, de meg fogja vizsgálni azt is. hogy mi lehetőség van Abesszínia kizárá­sára. Azt annál valószínűbbnek tartják, mert Olaszország visszautasító dönté­sének egyik oka épen az volt, hogy az ötös bizottság nem vette tekintetbe az olasz emlékiratnak azt a megállapítását, hogy Abesszinia méltatlan .. '" * * a népszövetségi.' i .U^itAiy^. t < / cikkely A 22. cikkely a mandátumokról szól. Hogy Mussolini erre célozott azt valószínűvé teszi az is, hogy az olasz sajtó már szombat óta többször rá­mutatott f arra, hogy az ötös bizottság jelentésében megállapította, hogy Abesz­szinia képtelen önmagát kormányozni es igy ebben a tekintetben az ötös bi­zottság egyet ért az"olasz kormánnyal. A különbség a két felfogás között már most.az, hogy az ötös bizottság Abesszinia igazgatását nemzetközi alapon akarja ellátni, Olaszország szerint pedig az egyetlen hathatós ellenőrzés abhan állana, hogy Abesszinia igazgatását valamelyik nagyhatalomra biznák, ami egy­értelmű lenne a mandátummal. /MTI/ Y Ba/Ba 4 Róma, szeptember 24. .. > Az olasz minisztertanács legközelebbi ülését szombatra tűzték ki. Y Ba/Ba - - - W riDP7^/rft . ~. .*u. ..... .

Next

/
Oldalképek
Tartalom