Napi Hírek, 1935. augusztus/2

1935-08-19 [0353]

A § P á r i s .augusztus 19, /Magyar Távirati Iroda/ A ;r .risi megbeszélések balsikerét a fővárosban már szombatnn csaknem biztosra vet­ték. Már az előzetes eszmecserék alkalmával kiderült, hogy az olasz és az angol felfogás között áthidalhatatlan ellentét.áll fenn. E:ellütt,_ - amist azt az Sixelsior megjegyzi - a szembenálló felek a megbeszélések során szinte hihetetlen taktikai hibákat követtek e la Az angolok az olasz lélektan bámulatos me ; nem értés érői tanúskodtak és ugyanez áll forditva az olasz ok iá is. A tegnapi nap.a telefonbeszélgetések napja volt. 3-en hosz­szasan tanácskozott Sir S?.nmel Hoare külügyminiszterrel, majd pedig ugyan­csak telefonon folytatott mgbeszélést az Jkix les Br.ins-ben tartózkodó B Idv/in miniszterelnökkel is, aki hozzájárult a tárgyalások felfüggeszté­sét bejelentő közlemény szövegéhez. .. Hir szerint laval tegnap személyesen is távbeszélő össze­köttetésbe lépett Mrssolini miniszterelnökkel, aki azonban közölte vele, hogy számára elfogadhatatlan a három nagyhatalom feeletaf rika lr^" ' , f terve. (^^Í^^H^^űOyk^^ A tárgyalások megszakításáról szóló r.ivatalos közleményt Lo­val tegnap este egyedül adta át a sajtónak, mivel Edén és^Aloisi a balsi­!©r kö vetmeztében nem akart megjelenni a nyilvánosság előtt, Laval a mai nap folyamán még külön megbeszéléseket folytat az angihl ós az olasz megbí­zottakkal. Emellett még a külügyminisztériumok a ^népszó vétség i tanács ösz­szeüléséig ujabb erőfeszítések t fejtenek ki a békés megoldás létrehozá­sára. Parisban ugy válik, hogy ezek a diplomáciai eröffeszite sek nea kecsegtétnek sok sikerrel* § Jézsef királyi herceg tábornagy és Auguszta kiabál yi h e,r.cegasszony Tihanyból állandó tartózkodásra Budapestre érkeztek. /MTI/ A íj § P á r i s , aug-usztus 19. /Magyar T^viarati Iroda/ A pári­si é-éekezlet megf éneklés ér ől kiadott jelentés kilátásba helyezi ugyan, hogy' a békés megoldás érdekében a hat almak^ erő feszit ősek et fo.gnak kifej­teni, Parisban azonban ugy vélik, hogy a békéltető kisérletek ujabb'zá­tonyra Jutottak és küszöbön áll a keletafrikai háború. " A lapok rendkivül aggodalmas hangon mérlegelik a jövő es­hetőségeit és egész Európát felforgató nolitikai \>onyo dalraakt ól tartanak. A félhivatalos sajtó egyelőre főképen a diplomáciai követ kezraények miatt aggódik és félti a népszövetség tekintélyét. A Petit Párisién arra számit , hogy az angol közvélemény a népszövetségi politika fokozottabb alkalmazását fogja követélni B lawAn kormányától es ezen a téren Genfben olyan súrlódás támadhat, amelynek kö­vette ztében Olaszország el fogja hagyni a népszövetséget. Ennél: az eset­nek bekövetkezése pedig k is z amit hatatlan következményeket vonhat maga után. Lehet, hogy a hatalmak igyekezni fognak időt nyerni és elhalasztják a szeptember 4.-ére kitűzött tanácsülést. Az angol-olasz kapcsolatok — véli a lap - amelyek eddig sem voltak nagyon szívélyesek, a párisi balsi­ker után bizonyéra még/" -válnak, ff^fJi4M£fa Ha Olaszország kilép a népszövetségből^— irja az Echo de Paris - a lekor az egyetemes biztonsági rendszer rombadól és a helyzet rend­kivül súlyosra fordul. Franciaországnak szorosan Anglia mellett^kell ha­ladnia, de egyben meg kell gátolni azt is , hogy Olaszország a német tábor­ba sodródjék. Az Oouvre szerint Mussolini biztositottaFranciaországot arról, hogy a brenneri határon többszázezer főnyi haderőt fog fenntartani. Mindamellett a kolstafrikai háború egész E ró pára súlyos veszélyt jeleflt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom