Napi Hírek, 1935. március/2
1935-03-25 [0343]
rr . § P á r i s .március 25. /Havas/ A képviselőház a támadásokkal szemben kötelező passzív védekezésről szőlő törvényt"453 szavazattal 11 ellenében fogadta el. Mig ez a törvény egyformán szol az ország egész területére, külön törvényjavaslatot fognak qmyujtani a határvidék elven életbeléptéién dő ^rendszabályokról, /MTI/ Bl/Kn Qcu±9h> ««if B v } 8 t .°. n 4 e e > március 25. /Magyar Távi/a ti Iroda./ Kozma MiJaos belügyminiszter hétfen délutáni a lengyeltóti kerület két kozsegepen, Balatoniéllen és Balatonbogláron részt vett a nemzeti egvseg partjának nagygyűlésén, amelyen a párt hivatalos jelöltje, ifi. .Temple Rezső mondotta el nagy tetszés mellett programbeszédét. 1 . h.oelügyminisztert, aki Kaposvár felől érkezett, már Szollösgyöiök községnél ünnepélyesen fogadták. Kozma Miklós meleg szavakkal mondott köszönetet a díszkapunál egybegyűlt választópolgároknak a lelkes fogadtatasert es folytatta útját Balatonboglár felé, ahol a Fő-téren volt a nagygyűlés,, Ifj. Temple Rezső programbeszéde után, amelyet a hallgatóság igen nagy tetszéssel fogadott, Kozma Miklós belügyminiszter szolalt fel. Ismertette azokat az okokat, amelyek a képviselőház feloszlatására vezettek, majd a kormány reformpolitikájának irányelveire mutatott rá s a választópolgárok bizalmát kérte a hivatalos leiolt erdekeoen, J Megújuló lelkes ünneplés után folytatta útját a belügyminiszter tíalatonlellere, ahol a nemzeti egység pártjának nagygyűlésé ugyancsak lelkes hangulatban folvt le. A belügyminiszter Balatonlellér61 továbbutazott lovasberénybe.ti Tó/L I § Párás, március 25, Berlinből jelenti a Havas-Iroda külön kiküldött tudósítója: Az angol miniszterek titoktartása ellenére is ugy tudják, hogy Sir John Simon^ma meghallgatta,Hitler kancellár és vezér fejtegetéseit a fegyverkezések korlátozásáról, maga azonban csak három pontban tett fel kérdéseket vagy tett ellenvetéseket. Elsősorban azt kérdezte, vájjon számolni kell-e azzal, hogv esetleg a Memel-viűóken erőszakos lépésre kerül sor.'Hitler hir szerint tagadóan válaszolt, de hangsúlyozta, hogy a MerneÜ'idék fájó pont marad, ha a Merne 1-vidék statútumait ugy al> kalmazzák\mint most* A második kérdés, ami körül hosszú vita fejlődött ki; az volt, hogy miiven fórumnak legyen joga dönteni, he netalán beavatkozás történnék Ausztria belügyeibe. Ebben a kérdésben semmiféle szabatos megoldás nem jött létre. Ha3%ródsorban Simon ragaszkodott ahhoz, hogy határozzák meg, milyen okokból ellenzi Németország a keleti Locarnót. Angol körökben a Havas-Iroda tudósítója előtt ebben a kérdésben p következőket fejtették ki: Német körökben rt ~" . burkoltan kifejezésre juttatták, hogv a kölcsönös segítségnyújtással szemben támasz- t tolt ellenvetéseik bennünket megrendítettek. Ez az allitás legalább is korai, Bl/Vn - - - /MTI/ f § Brüsszel március 25. /Havas/ Forgalomba került hirek szerint Var Zeeland vállalja 3 külügyi tárcát, Yandervelde és Hymans tárcanélküli miniszterek lesznek, Eeveze lesz a honvédelmi miniszter, Deman a közmunkaügyi. Spa? a közlekedésügyi, Leo Gererd a pénzügyminiszter, Delattre pedig' a munkaügyi miniszter, /MTI/ ol/Tn "* " ** r»uc7 ínne i vvviTÍD