Napi Hírek, 1935. február/2

1935-02-19 [0341]

A § P á r i s .február 19./Magyar Távirati Iroda/ Mialatt a képviselőház ma délelőtt meglehetős közönyös hangulatban tovább folytatta az iparvédelem testületi megszervezéséről szélé törvényjavaslat vitáját, az Elysée palotában nagyfontosságú államtanács volt, amelyet részben a.külpolitikai kérdéseknek, részben pedig az észak-afrikai helyzet meg­vitatásának szenteltek. Laval külügyminiszter ismertette az államtanáccsal a Quai díürsay a német válasszal kapcsolatban elfoglalt álláspontját és a Quai .d'Orsay valamint a Foreign Office között folyamatban lévő tárgya­lások jelenlegi állását. A francia kormány óhajtása az, §ogy Paris és lendon közös jegyzéket intézzen Németországhoz. A Quai d>0rsáy továbbá ragaszkodik: ahhoz is, hogy a tervezett légvédelmi egyezményt, amelyhez Nemetország elvben már hozzájárult, csak akkor kössek meg, ha Berlin hajlandó <a február 10.-i nyilatkozat többi feltételét is elfogadni és " ha hozzájárul a keleti egyezmény-tervhez is. A külügyminiszter jelezte, hogy hosszas és kényes tárgyalások állnak küszöbön és óvakodni kell az elhamarkodott cselekvéstől. íTandin miniszterelnök javaslatára az államtanács elhatároz­ta, hogy a miniszterelnökség keretá között bizottságot állit fel, amelynél-; feladata lesz a francia fennhatóság alatt állc észak-afrikai területek helyzetével kapcsolatos kérdések tanulmányozása és a megoldási tervek Kidolgozása. A koaaányt élénk aggodalommal tölti el az észak­afrikai helyzet. A franciadlenes muzulmán-mozgalom egyre forradalmibb J ? 1 J e ^?í ?s_ az elégedetlenség, amelynek • . egyfelől gazdasági másfelől vallási- es politikai otcai vannak, a bennszülött lakosság sörében nöttön no. Marokkóból, Algirbél és Tuniszból egyaránt zavargáso­dat jelentene.: es^nincs kizárva, hogy a kormánv a rend fenntartása erde­iében^ az anyaországból küld csapatokat az észak-afrikai helyőrségek megerosi mesére. A jobboldali lapok az észak-afrikai helvzet elmérgesedé­séért a szelso baloldali politikai pártokat teszik felelőssé, amelve 1- a forradalmi mozgalmat erősen felkarolja.: és maguk is részt vesznek az Hafln S általános nézet szerint a helyzet komoly. ... ' * Lebben, február 19./ Bécsi Távirati Iroda/ Az esküdx­oircsag . * ^ yíárk 24 éves ácsot a robbanéanyagtö rvény megszegése miatt életfogytiglani súlyos börtönre Ítélte. Stienmger, aki a Murzzuschlag melletti Kapel lenben egy nemzeti szocialista rohamosztag vezetője volt, s akit 1924.októberében lázadás vétsége miatt két évi suljros börtönre Ítéltek, mint utóbb kiderült a július 15.-re virradd éjszaka felrobbantotta a korszerűen fölszerelt neubergi állami fürész­telepet. A robbanás okozta tüz elhamvasztotta az egész telepet ./MTI 7 B1 A n L&&*~w9** m „_ , & r á február 19. /Magyar Távirati Iroda/ Mann Nándor fü eves ; stanzi utbiztos tragikus körülmények között halt meg az elmúlt vasárnap. A község templomában éppen ünnepélyesen át akartak neki adni az arany érdemérmet, amellyel kitüntették. Már csak néhány lépésnyire volt a templomtál, amikor az izgalomtól rosszul lett és rövidesen ezután meg is halt. pi Iv-o

Next

/
Oldalképek
Tartalom