Napi Hírek, 1935. január/2

1935-01-17 [0339]

• § Londonból jelentik: ?. Llewellyn Jones, az ismert ma­gyarbarát képviselő, ríhyl walesi város Rotary-klubiában tartott előadásá­ban részletesen áttekintette az európai helyzetet. A francia-olasz közele­dés -mondotta- enyhiteni fogja a légkört, amelyben meg lehet majd oldani az Európára váró súlyos kérdéseket.'Ezek között első helyen szerepel a háború utáni európai szerződések felülvizsgálása, ^zek az úgynevezett ,: békeszerződések" idézték elő azt a feszültséget, mely ma az európai ál­lamok között uralkodik és addig nem lesz igazi béke Európában, mig az érintett államférfiak és a népszövetség nem hajlandó ezeket a szerződése­ket módosítani. Valamennyi háború utáni szerződés között legégetőbben sürgős a trianoni \. . szerződés módosítása, mert ez súlyos igazságtalan­ságokat követett el Magyarország ellen. Ennek a szerződésnek igazságos és méltányos szellemben való felülvizsgálása Középeurópa megbékitésenek és megszila rditásának egyik legfontosabb előfeltétele. Ehhez a békefelül­vizsgaláshoz azonban egeszén más légkörié van szükség, mint ami az el­múlt 15 év alatt uralkodott. Az előadást nagyszámú és előkelő közönség hallgatta végig. A Veszed után sok felszólaló Magyarország iránti nagy érdeklődéséről es * * • • meleg rokonszenvéről tett tantúi?w :ságot. Jmlf Ma/Ma s —~ x 0 ^Barabás j január 17. Mátészalkán a csendőrség letartóz­tatta Rozinvak István gazdálkodót pénzhamisítás miatt.Rozinyák bádogska­tulyákbcl ötpengpsökűt csinált. Gipszöntvényeket és szódásüvegek ónját is felhasználta az eléggé sikerült hamisítványok készítéséhez, /MTI/ Ma/la rr U 5"Ír i d , január 17. Lerroux spanyol miniszterelnök tanácskozásra hírt" ffleIquiaüez, Alvarez, Martinea és Develasco képvise­lőket, vagyis azoknak ? pártoknak a vezéreit, smelv^k a radikális part­tal együtt alkotlak a kormányt ám ogatc csoportot. *...v. :<.. • .<.: ?r- sXn < , >* # ^U egyetértettek valamennyien abban, hogy ujiá kell szervezni a kormányt." H* ez megtörtént, Lerroux ismét magához hívja a partvezéreket. /MTI/ Ma/Ma - - - • ' Oh - § G e n-f , január 17. /Msgy»r Távirati Iroda/ MP délután 4 orár^ v^n kitűzve * népszövetség tanácsülése. Napirenden szerepel a svájci állampolgároknak a háború folytán a külföldön elszenvedett kárai' megtérítésének a kérdése, azonkivül az egészségügyi bizottság jelentése. Abban az esetben, ha a hármas bizottság, Franciaország és Hémetország között megállapodás jön létre a saar-kérdésben előterjesztendő javaslat tárgyában, ezt a javaslatot pótlólag felveszik a mai ülés napirendjére. r: Ma/Ma Ch § G e n f , január 17. /Magyar Távirati Iroda/ Abesszínia megbizottja kormánya nevében jegyzését juttatott el a népszövetség főtitká­rához. Hivatkozva az alapokmánv ll. szakaszának 2. pontjára,kérte, hogy az olasz-abessziniai ... '.ügy sürgősen tűzessék ki a népszövet­ség tanácsülésének napirendjére, A' Ma/Ma Ch § G e n f , január 17. /Magyar Távirati Iroda/ Jeftics jugoszláv miniszterelnökf-külügyminiszter ma re a .el megérkezett Genfbe. •Kijelentése szerint . ., , *. ' ', azért jctt GenBe, hogy resztvegyen a balkánt- . . ••-<­külügyminisztéréinek ülésén, Ma/Ma OHSZVOOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom