Napi Hírek, 1934. december/2
1934-12-21 [0337]
/L/ § L o p d o n, december 21. /Magyar Távirati Iroda./ A Daily Express moszkvai jelentése szerint Szinovjevet és Kamenevet, a szovjetkommunistapárt két ismert vezérét, a Kremlbe vitték Sztálin elé. Szinovjevet, aki a megieézés alkalmából az Urai-vidékén tartózkodott, repülőgépen vitték"nagy gyorsasággal Moszkvába. Sztálin zárt ajtók mögött félóra hcs sz a t "tárgyalt a két kommunista vezérrel. Amikor Szinovjev és Kamenev távozni akartak, a folyosón cseka-katonák letartóztatták-őket, és magánlakásukra szállították, ahol egyelőre háziőrizetben vannak. Szobájuk ajtaja elő + t válogatott cseka-orök állanak, akik senkit sem bocsátanak be I ozzájuk. A moszkvai rádió az esemény bejelentéséhez a következő megjegyzést fűzte: Most legalább tudjuk, kik az ellenségeink és hol kell őket keresni. A rádió bemondója ezután egy Sztálin által jóváhagyott sajtónyilatkozatot olvasott fel, amely a következőkép szél: Addig nem lehetek nyugodtamig ki nem irtottam a SzinovjevKamenev-féle ellenzék utolsó részeit is. Nem elég, hogy magukat ezeket az embereket tegyük el láb alól. Ki kell tépnünk szervezetük gyökereit és ,ei kell szakítanunk összes ágait. Kö/L /L/ t § L o n d o n, december 21. /Magyar Távirati Iroda./ Washingtonból jelentik: á magánhadiipar ügyében kiküldött vizsgálóbizottság mult éjszs' •! Ülésén Beterjesztett okmányokból kiderült, hogy a Eupont és Nemours lőporgyár a világháború alátét 228.730.000 dollár'tiszta nyereségre tett szart. A bizottság ^agjei a legélesebb kresztkérdések valóságos pergőtüzével árasztottak el Dupont Ireneust, a cég egyik jelenlegi elnökét, aki a hadiipar erkölcsi létjogosultságát védelmezve hangoztatta, hogy béke idején kell a háborúra felkészülni, mert csak a nemzet nem keveredheti:- háborúba, amely kellőképen felkészült arra. Amikor több szenátor emlékeztette arra, hogy 1914-ben Németország nagyszerűen fel volt készülve a háborúra és mégis háborúba keveredett, a lőpor gyár/egy ideig zavartan rágtapipáiát, majd kijelentette: Biztosan érzem, hogy Amerika sohasem indítana támadó jellegű háborút. ¿1 A&ílfrfa, később kijelentette, hogy a hadviselőállamoknak korlátlan , uralkodóig van szüksége. Július Caesar és Napóleon,ezt már régóta felismerték. Arra a kérdésre, vájjon az Egyesült Allamo'-at abszolút császár uralmi alá akarja-e juttat :ii háború esetén, ^upont igy válaszolt: Woodrow Wilson elnök a háború alati Amerika abszolút uralkodója volt. Kö/L rr ^Madrid, decemner Bl./HsW. A miniszterelnök ós » Me^föz toltál ugian a kormánypárti jelöltet, azonban A mezőgazdasági parii képviselő mas jjlgtryje^ézLzdasági párt részéről annyi támadás hántott el a közoktatásügyi miniszter elíen, hogy annak helyzete tűrhetetlenné valt n kormány kebelén belül, ^váltotók meg, w*luszinuleg nem egves miniszterek kicserélésére kerül s_Z, amint azt a miniszterelnök mar regecben tervezi, hanem nagyobb méretű kormányválság következik be. /MTI/• Ma/Ma - * ~ rr § M a d r i d , december 21. /Hayas/. A J •• rr A spanyol kormány rendeletet adott ki a borértékesítés vaJcáéának legyőzése céljából. Ebben .rendeletben kötelezi a petróleum mff^ liftsi iolval biru vállalatot arra, hogy vásároljon meg 1935-ben 275.CCC h,k~ tóliter 3 ,1936-ban pedig 200.000 hektoliter borból kivont alkoholt. Ezt a Z alkoholt hozzákeverik B benzinhez. /MTI/. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Ms/M* K szekció