Napi Hírek, 1934. december/1

1934-12-14 [0336]

0 . J B g .M re s t b 61 jelentik; Wmller József magyarpárti képviselő a felirati vita során tartott beszédében tábbek között a zekét mondót ta: . • , f kisebbségi .népek helyzetén oddig tett deklarációink semmit semtudtak változtatni. Egyetlen kedvezőtlen sa^tohang, elveti en so­viniszta támadás többet ártott nekünk, mint amit hasznain? tudtak összes tiltakozásaink és mivel a támadások egyre szaporodnak a poli­tikai légkör egyre nyomasztóbbá válik: a kisebbségek soraa is egyse szomorúbb állapotba kerül. • & 6b • ,é- legszomorúbb jelenség épen az, hogy legnagyobb kihatással a mi életünkre olyan körülmenyek vannak, amelyek irányítása, vagy be­folyásolása egyáltalán nem áll módunkban. Ertjük itt mindenekéittt' atalpclitikat, amelynek mi kisebbségek, de elsősorban mi magyarok minden apró rezzenését megérezzük és, mondjuk inkább igy; megszenvedi'űk. A romániai magyarság sorsa egyszerű függvényévé lett a külpolitikai hullámzásoknak, pedig minden tárgyilagos román politikusnak el kell ismernie, hogy az itteni magyar nép vezetői sohasem fűtötték a lel­keket, s maga a nep is csodalatos józanságot tanúsít. De ez sem elég­sem baráti melegséget, sem megértést nem tapasztalunk és az az ér­zésünk,'mintha valóságos túszok'gyanánt kezelnének bennünket egy há­borúban, mely mar régkLeZajlott vagy amely még ki sem tört.-lehet, ho^r az-,5? s ^ g l melynek lakói, az állam, melynek polgárai vagyunk, az alatta yaJj&i hűség és lrvalitas természetes kötelességein messze túlmenő maga­tartást követel tőlünk: olyan magatartást^ amoly egyfelől saját véreink nyílt es ízléstelen mogtagadóivá , másfelől ogész biztosan megérdemelt közmogvotes osztályosaivá tenne bennünket, anélkül, hogy a porinctolen tolakodp szerepének vállalása ollonébcn a pozitív areaményelmek még csak legkisebb morzsájával is kecsegtethetnék magunkat; M , . . Helyzetünk tehát nagyon kényes, de amilyen kényes, olyan kétségbeejtő is. Gazdaságunk összeomlott és ebben nemcsak világ* szerte észlelhető jelenséget kell látnunk, mert nagy részük van bonno ^.veliink szemben alkalmazott, szűkkeblű" kezelésnek és elfogult intéz­kodesnknek is # ; • , • y « b A köztisztségekből kiszorulunK és ma már a magángazdaságban való bol­dogulásunkat is veszély fenyegeti. Az öregek nyomorognak, a-gyerme­kek elhely ezkedésének lehetősége pedig minimálisra csökkent. Politikai párt volnánk, nemzeti, néprajzi, kulturális problémákkal kellene fog­lalkoznunk, clo sajnos, a viszonyok már odaromlottak, hogy a mi tevé­kenységünk oroszlánrésze a-napi megélhetés nyomasztó gondjainak prob­lémájává zsugonfcodott össze. Nem hiszem, hogy túlságosan elvetném a sulykot, ha azt állítom, hogy nemcsak a magyar pártja állanak az elmon­dottak, hanem az összes kisebbségi pártok í^yen helyzetbe kerültek, óriási felelősségünk annak felismerésére vezetett bennünket, hogy ma már nem elégedhetünk meg gyakorlati eredményekkel egyáltalán nem biztató deklarációk elmondásával. Itt történnie kell valaminek az Önök részéről, épugy mint a miénkéről. Nyitott ajtókat döngetnek annak hosszadalmas fejtegetésével, hogy a kisebbségek lelki megbékeiese és anyagi v iszonyai elviselhetővé tétele elsőrendű érdeké a román államnak és román nemzetnek is. Felismerte a kisebbségi probléma oriasi fontosságát minden.román párt, amelyre eddig rábízták az ország kormányzását. De ezek különböző al|ondolásai és tervei nem jártak a kívánt eredménnyel. Ennek elsősorban az az oka. hmi általános kormányzati szempontból ,is a legnagyoob baj, a kormányzásban feltétlenül szükséges folytonosság hiánya. Az egyes kor­mányok szinte évről-évre váltogatják egymást, 1926 óta nyolc ey telt el s ez alatt 6 általános választáshoz s 10 miniszter elnökhoz volt Sze­rencsünk, az egyes miniszteri székekben beállott változásokat mar nem is lehet nyilvántartani. A váltakozó pártok politikusai homlokegyenest ellenkező felfogást vallottak, egymás működésének könyört ölen bírálatát a tárgyilagosság helyett igen'sokszor a pártérdek-szülte elfogultság iráriySbtta: Teljes bizonytalanságot teremt ez a veszedelmes rendszer minden téren, de mindenkinél nagyobb kárát vallják önnek az ország ki­sebbségi polgárai és intézményei. /Polvt Jrö-r. / f•> m

Next

/
Oldalképek
Tartalom