Napi Hírek, 1934. december/1
1934-12-08 [0336]
Té i 'i f, G . 9 x n ?* december 8./Magyar Távirati Iro:a/A népszövetség ma délutáni tanácsülését/. / • iíégjf rakor nyitotta meg Benes csah külügyminiszter, aki a Saár-kérdésrőlelvi deklarációt olvasott fel. Ezután Vasooncellüs foglalta el az elnöki széket és folytatták a jugoszláv panaszirat vitáját. Elsőnek Laval francia külügyminiszter szolalt fel, aki a következőket mondotta: Ebben a súlyos vitában Franciaország Jugoszlávia mellett áll. { bűncselekményt francia földön követték el. Akik Sándor királyt leterítettek, a bekére akartak csapást mérni és az & müvét akarták lerombolni. Amit azonban Sándor király alkotott, az fennáll és tolunk függ, a népszöv.tség tanácsától, hogy a béke ne kerüljön veszelybt. Laval^ezután dicsérettel szólt grr ü l, hogy Jugoszlávia méltóságteljesen es nyugalommal viselkedett nagy gyászában és fájdalmát leküzdve, nem ak-rt maga elégtételt szerezni magának, mint mások tettek ezelőtt husz évvel, hanem Genfhez fordult és a mi döntésünket várja. Jugoszláviának ez a mag-tartása legjobb bizonyitéka -nnnk, hegy a ^nemzetközi életben milyen : . előrehaladás történt. A genfi intézményre, tartozik most, hogy igazolja - beléje helyezett bizalmat. Arról van szo, hogy a tanács érvónyesitse egész erkölcsi tekintélyét és megadja Jugoszláviának azt az elégtételt, amelyre igényt tarthat, másfelől levonja : marseillei merényletből a szükséges tanulságot abból a célbol,_ hogy a nemzetközi összetartás a jövőben gyakorlatilag megnyilván " u i-í ) « r ^^^ J 1-eliGtetlenné tegye a jövőben ilyen gonosztetteknek megismétlődését. A továbbiakban Laval ismertette azokat a vádakat, amelyeket a jugoszláv kormány Magyarország el Leni emelt. Utalt arra, hogy a magyar megbizott tegnap kijelentette, hogy amennyiben a terroristák birtokában magyar útlevelek voltak, ezeket nem szerezhették meg törvényes uton. / . A magyar megbizott nem állította azt, hogy ezek az útlevelek hamisak, vagy meghamisítottak lennének; ezzel maga ismerte el, hogy a magyar kormánynak kötelessége, hogy ezen a ponton megállapíts a felelősségeket. Laval szóvátette, hogy a magyar megbizott tegnap a revíziós politikáról beszélt. Szükségesnek tartom - mondotta - hogy a népszövetség tanácsa előtt megismételjem azt a nyilatkozatomat, amelyet nehany nappal ezelőtt tettem a francia képviselőházban: ''Aki meg akarja bolygatni a határköveket, az Európa békéjét zavarja meg' Felmerül a kérdés - folytatta Laval - vájjon lehetseges?o, hogy a jugoszláv emigránsok a magyar kormány tudta nélkül fejthetted KI tevékenységüket. A magyar megbizott azt állitja, hogy ez igy volt. Azonban a panasziratban közölt diplomáciai jegyzekvaltas arra mutat, hogy a jugoszláv kormány már régebben felhivta a magyar kormány figyelmét a menekültek terrorista tevékenységére. Lépéseinek azonban nem volt gyakorlati eredménye. A magyar kormány 1932 október 6.-an megígérte, hogy illetékes hatoságai éberen fognak őrködni. Ugy latszik azonban, hogy egyes hatóságok nem tanúsítottak kalló éberséget. . Har/Yi /%lyt. kov./