Napi Hírek, 1934. november/1

1934-11-03 [0334]

r Paris, november 3. /Német Távirati Iroda/ Arrasban a demokrata szövetséggyülésén a határozat meghozatala előtt Fabry képvise­lő, a kamara hadügyi oizottságának elnöke, beszédet mondott, amelyben azt állította, hogy két olyan különböző állam - mint Németország és Francia­ország - között az egyenlőjoguság nem juthat kifejezésre a haderők egyen­lőségeben. Németország lakosságának száma, a német ipar teljesitő képessé­ge és a Németországban uralkodó szellem mellett az elméleti egyenjogúság valójában határozott fölényt biztositana Németország javára, , _ ,Az egyenlőjoguság gondolata - folytatta Fabry - Németország és Franciaország egymáshoz való viszonyában csalóka álomkép, sót bün a fran­cia nép ellen. Vagy megtartja Franciaország haderőinek azt a fölényét, ame­lyet a békeszerződések biztosítani akartak számára, vagy pedig Németország jut fölénybe és ebben az esetben Franciaország rettenetes helyzetbe kerül, amelynek kimenetelét senki sem láthatja előre. Különben is kérdés - fűzte tovább Fabry - vajon Németország nem erte-e el már ezt a fölényt. Az egyik nép ereje mindenekelőtt a másik nep gyöngesegeből adodikj Az olyan nép, amely egyénetlenkedik, könnyű zsák­mana a gazdagságára és jólétére acsarkodó szomszédnak. . A tanácskozást berekesztő beszédében Fabry hivatkozott a hazafias szellemre és a legrosszabb veszélynek mondotta, ha megengedik, hogy az ország védelmi berendezését meggyöngítsék. Doumergue megmondotta - tette hozza - hogy a polgárháború előfutára lenne a külső háborúnak. Ezt a mondást meg kell szívlelni. . . , , G-ellió képviselő, aki az ország védelmi állapotáról szóló jelentest beterjesztette, azt kívánta, hogy a néphadsereg keretein kívül ál­lítsanak fel hivatásos hadsereget. Ennek a hivatásos hadseregnek elsősorban az lenne a feladata, hogy a határerődök szolgálatáról gondoskodjék. Csakis ezzel a feltétellel lehetne megelégedni az egyéves szolgálat fenntartásával. A vita folyamán a néphadsereg mellett megalakítandó hivatásos hadsereg létszámát százezer főben jelölték meg. /MTl/ Te / Té m m m 0 • § Londonból jelentik: A walesi herceg egy es­télyen amelyet az Angolul Beszélő Nemzetek Szövetsége Lord Londonderry palotájában adott, fél ora alatt ezer vendéggel fogott kezet,^ezzel le­verve az amerikai köztársasági elnökök és saját maga kézfogási györsa­ságrekordiátt. A herceg lord"Londonderry, Lord Readmg és Bingham, az Eí^yesült Államok londoni nagykövete társaságában a palota lépcsőháza^ ban fogadta a vondgeket. akik zárt sorokban vonultak el előtte. Á tö T megos kézfogás befejeztével a herceg elvegyült a vendégek között ./MTI/ Vi/Vi 0 ^Londonból jelentik: A chicagói világkiállítást kétéves fennállása alatt 38 millió néző látogatta meg. A látogatok több mint 900 millió dollárt költöttek a kiállítás területén. ;<z az eredmény uj világrekordot jolont a világkiállítások történ ötében./MTI/ Vi/Vi • ~ - ~ 0 § % o n d o* n b ó 1 jelentik: Marconi szenátor, a világ­hírű olasz feltaláló, az uj olasz rádióállomásról Amerikába közvetített előadásában kijelentette, hogy néhány hónap múlva távolbalátási kísér­leteket kezd Olaszország és az Egyesűit Államok között. Elsősorban annak a készüléknek a képét • továbbit ja (Olaszországból Amerikába amellyel először kísérletezett. Reméli, hogy ugyanakkor ő is látni fogja az ame­rikai közönséget./? r Tl/ Vi/Vi 0 § Londonból jelentik: Az ujj Zeelandba induló _ Mataroa gőzösre a londoni V. György kikötőben 500 gépkocsit raktak. Ez a legnagyobb gépkocsi szállítmány amelyet valaha Angliából egyszerre külföldre vittek. Értéke több mint szazozer iont./.TI, ' ORS7ÍGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom