Napi Hírek, 1934. november/1

1934-11-12 [0334]

v. a , 51 . L/^ií r a ^ |, november 11. /Cseh Távirati Iroda/ A Colum­bia amerikai radio-tarsasag felkérte Benes dr. csehszlovák külügymininz­tErt, hogy a fegyverszünet emléknapján tartson előadást. Benes dr. kül­ügyminiszteri este 10 urakor angol nyelven mondott rádio-beszédében egyebek, között a következeket mondotta: JtN^nM.a* Ma a fegyverszünet lizehhatodik évfordulóján tele wyunk a mélységes aggódás érzéseivel és azzal a mindenképen komoly törekvéssel hogy megóvjuk a népek békéjét. Mi Középeurópában, ahol husz esztendővel ' ezelőtt a regi Habsburg-monarchiában a háború kitört, még nem felejtettük el azokat az érzéseket amelyek tizenhat évvel ezelőtt november 11.-én az egész művelt világot eltöltötték. Nem felejtettük el, hogy az a nem­zeaek, amely a világháborút befejezte, tudatosan magára vállalta az er­kölcsi kötelezettséget, hogy az emberiséget megóvja ennek ismétlődésétől es £ 0 ?y..pgszeryezi a népek békés együttműködését. A béke, a rend ós az együttműködés biztosítására irányuló törekvések kezdettől fo^va alap­elvei voltakba csehszlovák külpolitikának. > -Arra törekedtünk, hogy a szomszédainkkal való viszonyunk­ban eszerint az alapelv szerint járjunk el és igyekszünk keresztülvinni, hogy ennek az elvnek megfelelően járjanak el a nemzetközi politikában és különösen tudatosan ,.világosan és kitartóan'működjenek együtt a népszövetségben. Európa megszervezésének kérdése, a béke szelleme, úgy­szintén a nemzetközi együttműködés, amelyre a népszövetség törekszik, nem utópiák. Azt hiszem, hogy a válság minden nehézsége ellenére is előre­haladt ennek a kérdésnek megoldása a háború utáni tizenhat esztendőben. - .. . A miniszter megállapította, hogy Csehszlovákia nem fog meg­szűnni azt a meggyőződését hangsúlyozni, hogy felesleges és a civilizált népekhez méltatlan dolog összeütközéseket, vagy érdekellentéteket erőszakos oszközökkel vagy háborúval elintézni. '. . ' " • - Mi Középeurópában - folytatta a miniszter - sohasem tö­rekedtünk másra. Nem es nk'áldozatul a kishitüségnek. A bomlás, a gyűlö­let és a lázadás tényezői % amelyekkel ezidőszerint Középeurópában, de egyebütt is találkozunk, kétségtelenül nem . riadnak vissza semmiféle eszközről és semmilyen lépéstől, amint 'azt nemrégiben a szörnyű marseillei merénylet megmutatta. Ázt hiszem azonban, hogy az ilyen tényeknek minden államot egyesülésre kell késztetniök ama sötét erők ellen, amelyek véres összeütközésekre visznek. - Kijelentjük és kitartunk amellett, hogy a háború nem szükséges és hogy a háború senkinek sem használI - mondotta végül Benes dr. Ml 7 k/'A A § P á r i s, november 12, /Magyar Távirati Iroda/ Flandin miniszterelnök tegnap a kormánynyilatkozat megszövegezésén dolgozott, ... Petit Journal értesülése szerint a kormánynyilatkozat nagy részét a gazdasági kérdéskk töltik ki. A nyilatkozat elején Flandin hangsúlyozza, hogy a kormány tevább akarja folytatni a pártok közötti megenyhülés Doumergue által megkezdett müvét. Flandin tegnap hosszasan tárgyalt Laval külügyminiszter­re?, a kormánynyilatkozatnak Franciaország külpolitikájáról szóló részé­ről. A francia külpolitika iránya változatlan marad. Sza/Vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom