Napi Hírek, 1934. november/1

1934-11-05 [0334]

r Belgrád, november '5. /lITl/ Á félhivatalos Vreme szerint a marseiliei merénylet ügyét most mar tökéletesen tisztázták. A vizsgálat, mint a lap irja. kétségbevonhatatlanul megállapitotta, hogy Sándor király meggyilkolására Pavelics, a terrorista^ szervezet feje,°adta ki a megbizást. Percsevics alezredes, akit Bécsben letartóztattak, Janka­pusztán sorshúzás utján jelölt ki eg^ három emberből álló csoportot: amely parancsot kapott a merénylet végrehajtására. Georgievet, a főtottost, ma.°-a Pavelics választotta ki. Georgiev Olaszországból jött Kvatcrnik társaságá­ban Zürichbe, ahol bevárta a Magyarországról érkező csonortot. Kvatornik pénzt és fegyvert osztott ki a terroristák között; a fegyverüket Trieszt­bon az Angolmi és Bornardon cégnél vásárolták. Ez a fogyverkoroskodés már á . [összekö ttetésben állott Paveliccscl a különböző olaszországi és zdcttől fogva/ magyarországi táborokban elhelyezett jugoszláv felkelők folfogyvorzése céljabői; A rendőri vizsgálat befeiezése után a Vreme szerint a népszövetségre hárul a feladat, hogy feldéritse a merénylet politikai hát­terét, Jugoszlávia azonban még beható tanácskozásokat fog folytatni Fran­ciaországgal és a kisantanttal abban a kérdésben, hogy mikor és hogyan for­duljon a népszövetséghez. A Politika szintén azt irja, hogy a gyilkosságra szóló meg­bizást az Olaszországban időző Pavelics adta ki, liangoztatja azonban, hogy az összeesküvő főmegszervezőie Percsevics alezredes volt. Ezzel kapcsolat­ban a lap megismétli vádaskodását az ausztriai legi^isták ellen és-utal "* arra,.hogy Percsevics a legszorosabb összeköttetésben állott volük.'Jellem­ző - irja a lap - hogy a hecsi ^onarchista lapok - Dcr österroicher," Wie­ner ^Zeitund és Reichspost - a marseiliei vizsgálat eredményét be som várva nyomban védelmükbe vették Porcsovicset, akit " tekintélyes és tiszteletre­méltó" embornok mondottak. Az osztrák monarchisták viszont lényeges elemét teszik a bécsi kormánypártnak. /^TI/ Té/Té - - ­/Adományok a Rákóczi SzoooraJapra./J. folytatás/ Gyakorló felsőkereskedelmi iskola igazgatása?a Budapest 12.50 P. Csillag Soma Horoács, szarvasi m. kir* adóhivatal tisztviselői kara 7.94 P. Losonezi István 5'. honsréd tüzérosztály visszamaradó küiönitmény gazd. hiv. Kecskemét 8.20 P, Losonczy István 5. honvéd tüzérosztály 2. parancsnokhelye'tes gazd. hiva ala Kecskemét 12.94 P, m. kir. 7/1. zászlóalj sazdasági hi va­ala ^-ecs­kemét li.40 p, m. Kir. 3/3 ha árügyi tiszt ^zentgot hárd 2.72?, ftatvani ál ami reálgimnázium tanári testülete 12.¿0 P, m. kir. Egy* hiaász szaka­szé: I. szakasz Szentendre 9-14 P, szegedi 5. honv. vegyesdandár parancsnok­ság gaz.asági hiva ala 5..37P, Barabás Imre dr. m. kir. ál ategészségügyi tanácsos Szekszárd Í0 P, m« kir. egyesi te-.t honvéd hid .szszakaszok csoport parancsnoksága gazdasági hivatalának II. sz. kirendeltsége Szentendre 8.54P pestszenterzséoeti m. kir. áliami polgári fiúiskola igazgatója 9 P, II .csen­dőr lovas alosztály parancsnokság Székesfehérvár 4 P. szekszárdi aiiami s. községi polgári leányiskola igazga.Ósága 9 P, 'apolczai ál ami poigári leányiskola an.ri testúle e 1.50. r. 7/III. zászlóalj Kiskungélegyháza 10.51 P, gySri honv. és közre d. kórház 4.60 P, &adpa;aki -^atakv Sándor ny. betétszerk. Budaoest 1 P, budapesti VII. ker. alami Szent István realgimnázi um igazga­" sága 50 P, V. csendőr .lovasaiosztály parancs okság Szentes 2.60f, Török Ignác 2. honvéd utászzászlóalj gazdasági hivatal,, kirendeltsége Győr 12.11 P, kaposvári. ,,ir. adóhivatal tisztikara 9.50 P. bornemissza Gergely 1. honved utász zászlósi j gazdasági hivatal, kirendeltsége Budapest 15.14 P, m. kir. Pénzüevmi-isztárium XIII.' c. osztály /ál ami Térképészet/ Budapest 75.£0 P, Bethlen Gábor 10. h. gyalogezred 1. zászlóalj gazd. hivatala Békéscsaba 12.71 P, ü zekszárd-ujv. római katolikus elemi iskola 3.82 P, Foidmiveiésügyi Bi.risztérium számvevőség ló-.envásztási csoport Budapest 8.20 P, m. kir. folyamőr árv. ze.szlóali Baja 9.50 P, 12/11. zászlóalj gaz­dasági hivatal "yiregyháza .11*60, P r Buoapesti Kossuth Lajos fiu felsőkeres­kedelmi iskola 4l P, Méntelep parancsnokság; Békéscsaba 3.71 P, M.kir. 2. határőrkerüieti perancsnokn. vmk. gazdasági hiv. Győr 15.71 P, Rákos­keres zTuti áll. polgári is/., ola tanártestülete 12 p Wí /Folyt. K«v. ORSZÁGOSLEVÉLTÁR X szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom