Napi Hírek, 1934. október/2
1934-10-17 [0333]
§ Á Magyar Távirati Iroda jelenti: A m. kir. belügyminiszter 184.258/1934 VIII. a, B. M. számú rendeletével a mai napon a Hangay Sándor felelős szerkesztésében ás Herkay Ottó kiadásában Budapesten mogjelcnő ' Heti Hirek 7 ' cimü időszaki sajtótermék megjelenését és terjesztését egy elhunyt államfő személyét sértő közleménye miatt, amely alkalmas arra is, hogy az ország külpolitikájának érdekeit veszélyeztesse, tizenötnapi időtartamra betiltotta. § P á t k a, okt. 17. Innocont Ferenc festőművész ma a fehérmegyei Pátka községben 76 éves korában meghalt. Temetése október 18-án délután két órakor lesz. / MTI./ He/Hc % U i p e s t. okt. 17. AH újpesti rendőrségen az utóbbi időben többen feljelentést tettek csaló albukmék^rek ellen, akik súlyosan megkás rositották a közönséget, A rendőrség megindította a nyomozást. / MTI./ üe/He - - - § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a vallás és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére dr. Pelvinczi Takács Zoltán egyetemi magántanárnak, magyar nemzeti múzeumi cimzetes igaggatónak értékes tudományos irodalmi működése elismerésééül az egyetemi nyilvános rendkivlili tanári cimet adományozta, rr • B e 1 g r á d, október 17./Havas/ A félhivatalos Vreme cikket szentel a francia-jugoszláv kapcsolatodnak. A lap több között ezeket irja: Az egymással baráti és szövetségesi viszonyban levő Franciaországot és Jugoszláviát egyaránt eltölti az a mély fájdalom, amelyet a gyűlöletes marseillei merénylet okozott. E merényletnek áldozatni esett a két nemzet két nagy fia. 3z a veszteség azonban még közelebb ftozza egymáshoz a két nemzetet a közös fáidalomban és azt parancsolja, hogy a jövőben még szorosabe. legyen az együttműködés a két nep között. A Politika ezeket irja: Franciaország és Jugoszlávia hü szövetségesek vo.tak a háborúban és hü szövetségesek mar adnak most is, amikor fokozó tc erővel kell küzdeni az egyetemes beke fenntartása érdekéoen./MTl/ Ha/Ha rr % M a d r i d , október 17. /Havas/ A köztársaság főügyésze panaszt . r .. . nyújtott át az alkotmány védelmi törvényszék elnökének a katalán kormány tagjai ellen. A panaszt a miniszterelnök J ; ^ ollenjegyezto. Még nem tudjak, vajon az alkotmány védelmi törvényszék"'illetékesnek ismeri-e el magát a panasz ügyében. /MTI/ Té/Té - - rr / § Marseille, október 17. /Havas/ Ma délelőtt kihallgatták Pos^pisilt. Vallomásában Poszpisil megerősítette azokat a tényeket, amelyeket a vizsgálat már megállapított. /MTI/ rr § P á r i s , október 17. /Havas/ A párisi értéktőzsde holnap a nemzeti gyász jeléül zárva marad. /MTI/ Té/Té - - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR