Napi Hírek, 1934. október/2

1934-10-24 [0333]

N §Belgrád, október 24, /Magyar Távirati Iroda/ A ' félhivatalos Vreme Gömbös miniszterelnök varsói utazásával kapcsolatos, szinte példáiilanul goromba és sértő hangú cikke után ujabb Budapestről" keltezett jelentést közöl. Eszerint Sándor király meggyilkolásának hirét megtudva, Magyarországon mindenki el volt készülve arra, hogy Jugoszlávia rögtön szet fog esni. - A budapesti sajtónak irásmodora - mondja a Vreme - a népszövetség elé• terjesztendő, hogy bizonyiték legyen Magyarország rossz­indulata mellett. A cikk ezután tát ér a Magyarságra és annak egy Barthoura vonatkozó karikatúráját ismerteti, amely a Vreme állitólag budapesti oikkirója szerint egyenesen felbujtás Barthou meggyilkolására. Ilyen körülmények között az egész európai közvélemény Magyarország ellen fordult, mint az ilyen atmoszféra megteremtője ellen, amely légkörben a marseillei merénylők előkészültek alávaló cseleke­detükre. A budapesti sajtó mindamellett még a francia és cseh sajtó cikkeire is valósággal veszett dühhel felelt, amivel önkéntelenül elismerte, hogy bizonyos felelőtlen köröknek mégsem tiszta a lelki­ismeretük. Tiz napon át az egész magyar állami'gépezet semmit sem állapitott meg amivel magyarázhatná a merényletet, illetőleg azoknak a személyeknek eljárását, akik oly biztonságban éltek Magyarországon. Magyarország azt várta, hogy erős nemzetközi közbelépéssel ol fogják neki rendelni, hogy * lépjen fel Pcrcsoc.dr. Artukovics és a többi terrorista ellen, akik Magyarországon tartózkodnak. A magyar dip­lomácia állandőan'cáfol, a sajtó a felülről kapott utasítások szerint közvetlenül támad, a rendőrség semmit som tesz, ámbár a rendőrség már korábban hallotta a szomszédok figyelmeztetéseit. A Premoc-félo kopriv­nicai merénylet után a mult év júliusában a jugoszláv sajtó határozottal figyelmeztette a magyar hatóságokat, hogy no túrj ónok területükön ma­cedón terroristák-.t és horvát árulókat. A Vreme, a Politika és a laibachi Jutro augusztus 2.-4 számukban c tekintetben annyi bizonyítékot hoztak fel, hogy a magyar hatóságoknak közbe kellett volna lépniök. Mtst a budaposti sajtó azzal dicsekszik, hogy a janka— pusztai emigránsokat ez év áprilisában szétoszlatták ? tehát kerek egy f • évvel azután, hogy a jankapusztai ügyet az ogész világ előtt leleplezték, A budapesti sajtó, ámbár egy hétig dühöngött, mégis csodálkozással álla­pította meg, hogy a jugoszláv közvélemény ez alkalommal hallgat Magyar­országról es hogy a cseh sajtó adja meg az intést ? hogy meg kell álla­pítani a magyarországi felelőtlen; elemek felelőssegét. Tiz'nap telt el a merénylet után, amig Gömbös miniszter­elnök kijelentette, hogy a magyar kormány nyomozást mdit ebben az irányban. A cikk végül amiatt háborodik fel, hogy állitólag október 28.-án a magyar irredenta körök Nagykanizsán tüntetést akarnak rendezni Jugoszlávia ellen. A szövegből -ugy lehet kivenni, hogy itt egy ország­zászló felszenteléséről van szó. A Politika különösen Perics'személyével foglalkozik, aki-' röl a francia rendőrség már megállapította, hogy hamis útlevelet használ. A Politika mindamellett azt állítja, hogy Pericsnél Perics István név­re sz^ló magyar útlevelet találtak, Perics állitólag azt is mondotta^ hogy a Percsec—féle társaság ezerdináros bankjegyéket is hampisitott. Egyébiránt mindenféle meg-nem engedett üzletekkel, például valutacsem­pe széssel is foglalkozott. Vi/VÍ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom