Napi Hírek, 1934. október/1

1934-10-10 [0332]

rr §Belgrád, október 10. /Avala/ állami bizottság ala­kult, amelynek az a feladata, hogy megszervezze Sándor király temetését. A bizottságban magasrangu polgári es katonai méltóságok foglalnak helyet. A bizottság nyomban tanácskozásra ült össze. Javaslatára a kormány elren­delte, hogy a nemzeti gyász hat hónapiatart, még pedig október 9.-ével kez­dődik és a jövő év április 9.-én ér véget. A gyász első hat hetében, vagyis november 21.-ig, szigorú gyászt tartanak. Ennek tartama alatt nem engednek meg semmiféle nyilvános,szórakozást. Az uralkodó holttestét a Dubrovnik cirkáló szállítja haza, vagyis ugyanaz a jugoszláv hadihajó, amelyeS az uralkodó Marseillebc ment. Átszállításának ideje alatt/ délután négy és hat óra között minden öt perc­ben ágyúlövést tesznek/ Belgrádban/ és valamennyi templomban megkondulnék a harangok. A képviselőházban hirdetményt szegeztek ki, amelynek értel­mében a kormány rendeleti uton ülést hirdet október 11.-én délelőtt 11 órá­ra. Az ülésen a képviselők, majd a régens tanács tagjai esküt tesznek az uj királyra. A jugoszláv szoKolok szövetségének központi bizottsága kiált­ványt tett közzé, amely a következeket mondja: Mindig hívek löszünk a király utolsó óhajához es őrködni fogunk Jugoszlávián. A mai esti lapok szinten hasábokat szentelnek az elhunyt ki­. rály érdemei méltatásának. A Pravda a következőket irja: Jugoszlávia a háborúban a megboldogult királynak köszönhette szabadsága es egysége kivívását. A ki­rály jó es balsorsban egyaránt együttérzett népével. A jugoszláv külügyminisztérium bejelentést intézett vala­mennyi Belgrádban székelő követséghez. A bejelentésben közli, hogy a • » korona II. Péter királyra szállott át, akinek kiskorúsága alatt a királyi előjogokat régenstanács gyakorolja. Ennek tagjait az elhunyt király jelöl­te ki. /MTI/ Té/Té L § LoneoD, október 10. /Magyar Távirati Iroda/ Ma déltájban a walesi herceg, Kent hercege és a connaughti herceg, _vala­mint az angol kormány es a külföldi diplomáciai te sülét számos tagja keres­te fel Mária özvegy anyakirálynét a Bitz-szállóban, hogy kifejezésre jut­tassák részvétüket, mielőtt a királyné II. Péter jugoszláv királlyal együtt Parisba utazott volna. A fiatal királyt angliai tartózkodásának atolsó óráiban példátlan óvó intézkedésekkel vették körül. Az iskolából a jugoszláv követ­ségre, majd onnan a Bitz-ssállóba a Scotland Yard gépkocsija vitte, amely a forgalmi lámpák tilos jelzései ellenére mindenütt a legnagyobb sebesség­f el roboghatott ele Az ifjú király két titkosrendőr között ült az autóban, detektívek a ki- és beszállás alkalmával karjánál fogva vezették az ifjú királyt. A Ritz-szállóból a király és Mária román anyakirályné a Victoria pályaudvarra hajttattak. Péter király a gépkocsiban Mária királyné és egy jugoszláv követségi tanáoso? között ült. A Viotoria-pályaudvarra csak az "utasokat bocsátották be, de őket is lépten-nyomon igazoltatták, Az expresszvonatot négyszeres kor­látokkal vették körül s küíönkocsit rendőrök és titkosrendőrök sürü sor­fala őrizte. A pályaudvaron megjelent előkelőségek levett kalappal, némán üdvözölték a gyászoló . .• Í királyi utasokat .Az ifjú király ekkor már fekete nyakkendőt viselt* A vonat indulása előtt kihajolt az ablakból és kalaplevéve köszönte meg a néma / ováció ka t. * Doverban ugyancsak rendőrök sorfala között ment a hajóra. Tó/Tó - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom