Napi Hírek, 1934. augusztus/2

1934-08-27 [0329]

0 § D u n a p a t a j . augusztus 27; Szombaton nagy érdeklődés mellett tolták *el helyéről a templom szentélyét, amit a templom megnagyobbí­tása tett szükségessé! A szentélyt dr. Möller Karoly tervei szerint elvág­ták, görgőkre helyezték s aránylag igen egyszerű eszközökkel nyolc méfc er tá­volságra elhúzták. A 33 vágón sulyu epülectömb elhúzása mintegy tiz óra hosz­szat tartott s szombaton a késő esti orák/ban ért véget. A rendkívül érdekes munkát gróf Zichy Gyula kalocsai érsek is megtekintette s jelen volt agy na­gyobb mérnökcsoport is. /LIT 1/ H/Vá 0 §Sopron, augusztus 27. A szert ember 2_._-án, Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter jelenlétében megnyíló*Soproni munkahét legszíne­sebb pro&ranmnont ja a Hábakozi Bokréta lesz, amelyet Paulini Béla a negnyitás napján rendez! Sopronmegye eredeti népviseletei, különböző népszokásai érdeke­sen töltik ki a műsort, amelynek során a ,. szanyi legények csörgő játékkal, a kapuváriak"aratóünnenpol és páros verbunkkal, á vitnyediek párnatánccal, seprütánccal, az ágfalvaiak lakodalmi részlettel, a gala^mbokiak regö léssel, pünkösdöléssol, néptánccal, a szanyi gyerekek játékokkal, a kapuváriak rába­ihoz i dalokkal szerepelnek, mig a szanyi legények a dusalot/férfi verbunkos/ mutat ják bc. /HTI/ H/Vá :: K a u n a s , augusztus 27. /STl/ A litván » aerokluh egyik repülőgépe hétfőn délben a kaunasi repülőtér köze lében mintegy háromszáz méter magasságból lezuhant és teljesen szetronosolódptt. A repülőgép vezetője, Jodis mérnök, a helyszínen meghalt. KiserőjB ejtő­ernyővel kiugrott a gépből és megmenekült. A szerencsétlenséget az okoz­ta, hogy röviddel a felszállás utána repülőgép szárnya levált. A gépet litván gyárban állították elő. /MTl/ Ea/Vá SLif4«»4 i* M 0 £ r o n augusztus 27. A volt 75-os közös gyalogezred ílíH" K e lm g 0ZÖ­ns ezrednapot rendezett vasárnap, amelyre Vasvármegyé­5??%« ^-Iuoson-Sopronvarmegyébol s az, Auszcriához csatol t nyugatraagyaror­lfÍÍ^ e Jf T0 h 80t 5 eCBb r 1 x ? »£ n ÍS8? báromezren jöttek el az ezred egyko­ri kaoonai. Az ezrednapot a Deák téri 76-os hősi emlékműnél tartott tábori mise vezette be, amelyet Sáring károly volt ezredlelkéez, az elcsatolt Lőcs* S i 1 ^* ?f\ pondott Bő tartó cta. a szentbeszédet; is. Az ünneni szónok dr. Miebel Alfréd budapesti leánygimnáziumi tanár, volt 76-os foha dna^v volt, aKl emelkedett szellemű beszédben emlékezett meg az ezred legdicsőbb fesrv­vcrtenyerol, a pollennal ütközetről. Ezután a város nevében Seimler Kárólv főjegyző, Sopronvarmogyc nevében Gévay-Tolff Lajos alispán koszorúzta mA < s koszorút helyezett el a 7ö-ps bajtársi körön kivül valamennyi baj-­társi egyesület ís./ozos ebed s utána nagy népünnepély zárta be az ozred­s n hozzájárult 7^Tif lXan ^ ulata a Da 3 t á ral összetartás kimélyít ésébsz erő­0 , . §, S °P T 9.., n , », augusztus 27. A pénzügyi hatóságok nagyarányú szaciiarmcsempeszetnek jöttek nyomára. Hetekig tartó fárasztó m^figvelé® után sikerüli a soppni pénzügyőröknek rajtaütniük két csempészen, akik más­lel mázsát meghaladó, szacharinmeiiny is éget hoztak át osztrák területről. Az egyszerű emberek, akiknek nem lehetett meg az áru beszerzéséhez szükséges pénzük, azt vallják, hogy Budapestről kanták a-megbizáet. Az elfogott lru utan a kincstári haszonrészesedés 42.000pengő. A nyomozás folyik? /MTI/ 9. 0 i p e^ t s z e n • e r z s é b e t , augusztus 27. Vasárnap ünnepelte Szegó* Vilmos bőrgyarps és felesége házasságkötése 25 éves forduló­ját, AZ ezüst lakod a lom alkalmából a jótékonyságáról ismert gyáros ötszáz 55 osztott r sz1t' fM}' élelmiszort adományozott és két vagon tüzelőanva-

Next

/
Oldalképek
Tartalom