Napi Hírek, 1934. július/2

1934-07-26 [0327]

0 § Yáá c,július. 26. Szerdán exhumálták a Hősök temetőjé­ben eltemetett olasz hősötet. A kihantolásnál jelen voltak a város részéről Kaiagos László dr. városi tisztifőorvos és Miltényi Aurél tanácsnok. Az plasz követség részéről jelen volt Angelo 2oma./MTI./ He 0 8 k« Bét, július 26. A Hirös Hét kiemelkedő ese­ménye volt ma a kecskeméti városháza disz termében a Társadalmi í-gyesületek Szövetségének ünnepi diszgyülése, amely eeyben a szövetség kecskeméti osztályának zászlobontó közgyűlése volt. A központ részé­ről vitéz Rátvay István tábornok,-társelnök, Javorniczky Jenő kor­mányfőtanácsos, lovag Kenszky Lénárd postatakarékpénztár- igazgató, es vörös Tihamér kormányfőtanácsos jelent meg. A polgármesternél tett látogatás utály megtekintették a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségé­nek ktailitásat, majd megkezdődött a diszgyülése a Varosi3alár da énekszámaival. A dalárdát Vásárhelyi *oltán karnagy vezényelte. Fáy Ist­ván főispán beszéde után Hátvay István tábornok mondott ünnepi beszé­det, majd Javorniczky Jenő tiltakozott Barthou francia külügyminiszter történele mhamisit ása * ellen. A felszólalást viharos helyesléssel fogadta a diszgyülés. A záróbeszédet Kijs flndre dr . polgármester mondotta* ...... £ Hirös Hét kiállításainak ma estig huszonötezer látogatója volt. á ma esti programban szerepel az öregtemplom tor­nyából közvetített toronyzene, fibbcl az alkalomból mintegy tízezer főnyi hallgatoság jelent me,g a Szabadság-téren, amely valósággal feketelik a tömegtől.//TI./ Tó/L * . ^> B g ,t. g r a a, julius^b. AzoKfcal a nirekKei szeműén, amelyek szerint az ausztriai pu6cs stájerországi résztvevői jugoszláv területről segítségben részesültek, az Avala-Irodát illetékes helyről fel­hatalmaztak annak kijelentésére, hogy semmiféle formában a legcsekélyebb segítséget nem nyújtották a .puccs részeseinek. Az említett hír tol jóson alaptalan es célzatos. /MTI/ Bl/Sz . § B V gr ád,. július 26. /Avala/ . Jt "$lf öldi lapok híreket közöltek arról, hogy a legutóbbi ausztriai osomé­nyokkal kapcsolatosan az osztrák határon jugoszláv csapatmozdulatok történ­tek. Az Avala-Irodát illetékes részről fölhatalmazták annak ki jel ontó sőre. hogg özek a hirek teljes ogészükbon alaptalanok. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom