Napi Hírek, 1934. július/1
1934-07-05 [0326]
/ Német lap vé lemé nyék az United Press leleplezéséről folytatás/ A Deutsche ezeket jelenti ki: "A vezér hónapok óta ujböl és újból kinyilvánította az egész világ előtt, hogy Németország békét akar. Hitler Adolf hónapok óta egyre . hangsúlyozta épen Franciaországgal szemben is, hogy a német nep semmi egyebet nem akar. mint békét, egyenjogúságot és megbecsülést. Egynéhányszor csodálkoztunk, mintha az lett volna a látszat, hogy a határokon tul azért haboznak Németország jogos kívánságainak eleget tenni, mert nem hisznek a Hitler-uralom állandóságában. Nekünk, akik tudjuk, milyen szilárd gyökere van Hitler Adolf vezetésének a német népben és a német munkásságban, elképzelhetetlen volt bizonyos külföldi köröknek a nemzetiszociel ista állam megrendülésében való reménykedése. Ma tudjuk, hogy ez a remény milyen sötét és zavaros forrásokból táplálkozott. A gonosztett, amelyet Schleicher ur és közvetítői a vezér és a nép ellen elkövettek, ezek szerint nemcsak felségárulás, hsnem hazaárulás ís^volt. Ez volt ennek a reakciós urnák köszönete a nemzetiszocializmus iránt, amely őt 1933. január 30-ika után érintetlenül hagyta. Igy válaszolt a reakció a mi nemzetiszocialista nagylelkűségünkre. A^azaáruld Schleicher meghalt, magatartása azonban a jövőben okulásul és intelraül szolgál nekünk, hogyan kell a reakciósokat kezelni." /MTI/ Bl/Sz -.Bécs, július 5./Magyar Távirati Iroda/ Serédi Jusztinián hercegprímás, alighogy megérkezett a Pasmaneumba, Bakach-Bessenyey báró magyar ügyvivő látogatását fogadta. Délben a hercegprímás látogatta meg Sibiiia dr. apostoli nunciust. Dollfuss kancellárnak a hercegprímás tiszteletére adott dezsönéjén többek között ott voltak Kamprath és Seydl dr.püspökök is* A bibornok - mint a Neuigkeitsweltblatt jelenti - lelkes szavakkal nyilatkozott a zarándoklat lefolyásáról a magyar zarándokok szívélyes fogadtatásáról Fáriacellben ós arról a meleg üdvözlésről, amelyben bécsi utjétyn a lakosság 1 részesl?JÍ£Ctí.» Hl/S* 0-§ B u k a r a s t, július 5./0risnt iiauio/ A román páriámé t re dkivüli ülésszakarna bezárul;. Az ülésszak során elfogadták az - 1935 évi költségvetést. Slfogadták továbbá azt a törve yjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt, hogy amioőn szükséges ek tartja, belső kölcsó.t oocsásson ki és teljes hatalmat adtak a Kormánynak arra, hogy a parlame.ti szünet alatt meghozza a szüksé es intázkeoésaKet a körűségvetési egyensúly és a gazdasági talpraállás biztosítása es az állami cépezet egyszerűsítése érdekében. Végül a parlame .t a most lezárult ülésszakon elfogadta a román elemiek az ipari és kereskedelmi vállalatoknál való fokozott.eb védelmét./MTI/ Ba/Vi !V § P á r i s, július 5./Havas/ A szenátus mai ülésén elfogadta az adóreformterven:t 9. cikkelyét, majd pecig a tervezetet teljes egészé jen megszavazta. /L'i'I/ Pa/Vi - - rr § P á r i s. július 5./H-e vas/ Doumergue minis.terel.-ök a képviselőház ma délutá í ülésé, bejelentette, hogy a parlamenti szünet után a kormár azonnal törve yjavaslatot terjeszt elo, amely az úgynevezett . .agy-hauirokkantok megsegítését célozza. A javaslat L tályát 1.934 július l.-étől keznődoen fogják számitciri* 4*7$* ORSZÁGOS LEVÉLTÁR * a / 1/1 " K szekció