Napi Hírek, 1934. június/1

1934-06-12 [0324]

/TT/ § r á r i s.június 12. /Havas./ Ma délelőtt államtanács volt, amely elsősorban a háborús adósságok kérdésével foglalkozott. Ez e kérdés, tekintettel a közelgő június 15.-i esedékességre, újra időszerűvé vált. Barthou külügyminiszter felolvasta azc a jegyzéket, amelyet a francia kormány ma juttat el az Sgsresült Államok kormányához. Ebben a jegyzékben Franciaország kitart 1932. decembere óta vallott állásoontja mellett, k "jegyzéket Washingtonba való megér­kezése után hozzák nyilvánosságra. & jegyzék körül az államtanácsban élénk vita keletkezett. Felszólalt Herriot volt miniszt relnök, tár­canólküli miniszter is és kijelentette, hogy a mapa részéről továbbra is hü marad a f ize testei jesités gondolatához, "mert véleménye szerint csak ilyenmódon lehet rendezni a Franciaország és Amerika között felmerült ne­hézségeket. Az államtanács ennek ellenére elhatározta, hogy hü marad 1932. decemberében elfoglalt álláspontjához. Az államtanács további során Lebrun köztársasági elnök több kormányren de letet irt alá. Ezeknek egy része a külügyminisztérium szerveinek, másrásze pedig a megyei közigazgatásnak kebelében végrehaj­tandó takarékossági intéztiedéseícre vonatkozik. Ugyancsak aláirta a köz­társasági elnök a búzapiacról szóló törvényjavaslatot is. /MTI,/­Ba/L § N y i re g yház a, iunius 12. A vitéz Horthy István lovassági tábornok vezetése alatt álló fávlovaglók tegnap megtekintették a Sóstó gyógyfürdőt és a várost környez^tanyákat, ^ste a Sóstó gyógy­fürdőben társasvacsora volt, amelyen dr. lükecz Cdön főispánnal az élén részt vett Szabolcsvármegye igen sok előkelősége. A lovasok ma megtekin­tettek a város nevezetességeit, majd a Hadik András huszárezred által rendezett polomórkőzésen vettek részt. A távlovaglük csoportja Nyíregyhá­zára holnac folytatja útját Tokaj fele./LITI./ Ba/L rr |Pá r i s , június 12. /Havas/ Az Agenoe Foonomique et Financiere arról értesül , hogy a francia kormány tiltakozást jelentett be a német kormánynál a Birodalmi Banknak az ellen az eljárása ellen, hogy a bank megszüntette c kompenzációs hivatalok javara történő kifizetéseit.^. Hivatalos körökben - irja a lap - ugy vélik, hogy a Biroc'almi Banknak ez az intézkedése jóformán lehetetlenné tesz a két ország kozott minden kereskedelmi összeköttetést ás nagyon meg fogja neheziteni a nemsokára meg­induló hivatalos francia-német kereskedelmi tárgyalásokat. A francia kor­mány azt kivánja, hogy a helyzetet minél gyorsabban tisztázzák. Ami a fran­cia-német kereskedelmi tárgyalásokat illeti, ezek június 18.-an indulnak meg Berlinben, /ffllf Ba/Vá rr § P á r i s , június 12. /Havas/ Parisban megerősítik azt a hirt, hogy a francia kormány a berlini francia nagykövetség utján felhívta a német kormány figyelmét arra, ' milyen következményei lehetnek a né­met kormány intézkedésének, amellyel két hétre felfüggesztette a kompenzá­ciós hivatalok javára történő fizetéseket. fMI/ Ba/Vá rr § P á r i s , június 12. /Havas/ A képviselőház ma délelőtt for­mális ülést /tartott.A póthitelek képviselőházi vitájára csütörtökön délután kerül sor. /MTI/ Ba/Vá —

Next

/
Oldalképek
Tartalom