Napi Hírek, 1934. június/1
1934-06-02 [0324]
E 5, P á r i s: jmius 2. /Magyar Távirati Irooa/ Végre megállapitották Barthou..fraLcia külUgymiitisztar romániai és szerbiai utazásának időpontját. A francia külügyminiszter június 18.-án hayja el Parist és 2C»-an érkezik Bukarestbe, ahol 48 éráig marad* A külügyminiszter innen vasúton Grsováig utazik, on .an a Bunan f oly tat i a utjaf és 24,-én érkezik meg Belgrádba. Belgrádban szintén két napot tölt és juaius 29.-én érkezik vissza Parisba. Sza/Vi * v r íí § í a;r i s. június 2./Magyar Távirati Iroda/ Muzzaffarpouri .• /Bengália/ jelentések szerint ma hajnalban egy órakor ott erős földrengés volt, a íely lecöntötte azokat a hazakat, amelyek a legutóbbi fö'drengés alkalmával még épségben maradtak, ámb ere létben nem esett kár. a varosban azonban nagy pánik uralko:'ik. Sza/Vi — 1 I § P á r i s, június 2./Magyar Távirati Iroda/ Renaudel az ujszoc a listák vesére, a part titkárához intézett levelében bejei entette a pártelnökségről való lemondását. ."Slhatarozaéát azzal indokolta meg, hogy a párt nagy többsége a kéevise'őhaz egyik legutóbbi ülésén az arányos választójog sürgős tárgyalására irányaié s.oclalista inditvánv ellen szavazott és a tárgyalás elhalasztása mellett íorlaL t állást, leuaudel továbbra is tagja marad az ujszocialista pártnak. S.-a/Vi - - R § P a r i s, június 2. A Havas Irooa newyorki értesülése szeéint Codos és Hossi oceairep.úők június 23.-an a Champlain -gőzösön érkeznek vissza Franciaországba. A aejo hozza a repülőgépet is. /M^l/ Sza/Vi • - hl % L 6 n d o n,b o 1 jelentik: G.R. McParlane londoni vegyész ícetésfélévi munka után'olyan gázálarcot talált fel, amely rothadásmentes és ellenáll a tűznek és egyéb erő-ebb marufolyadékoknak, A próbák során a vászonban, amelyből az álarc készül, kénsavat, salétromsavat és hydroklórsavat főztek, majd 1500 Celsius-fok hóségnek tették, ki és végül hegesztőlámpák lángjával égették. I vászon az összes próbákat sikeresen kiállóit a. Egy idegen nagyhatalom hárommillió gázálarcot rendelt meg Parlenetól. aki a rendelést visszautasította. MoFarlane a jövőben az egész testet befedő "álarcokat" akar készíteni, mert a jövó háborújában a ,tes t bőrfe lület án át hatómérgeket és gázokat is fognak használni . 'MTI./ L/L /L/ ; § L o n d o n b ó 1 jelentik: A Vickers Armstrcng-gyár barrow-in furnessi gyárában vizreba sátottak két nagy búvárhajót, amelyek a portugál haditengerészet számára kész ltek, Ezzel a gyár elkészítette százhatvanhatodik búvárbajc ját, amely re korcot a világ egyetlen hajógyára sem közelitette meg./MTI./ L/L — — /L/ 'l Londonból jelentik: k Swan Hunter & figham Richardson na jegyár vizrebec sátotta az Express nevü angol torpedórombolót. A hajó térfogata 1400 tonna és harminchatezer ?.óerősturbinás gőzgépei segélyével a leggyorsabb törpe donas zád oka t is utolérheti./MT I./ L, L ——— — /L/ § L o n d ónból jelentik: Az amsterdami Pckker repülőgépgyár Tf repülőhálukocsi"-nak nevpzett oriásrepülőgépet készített, amelyben harminchat utas kényelmesen elfér, A gép a holland-kele tindiai vonalakon teljesít majd szolgálatot ós valcs zinüle grészt vesz az ésszel tartandó london melbournei távrepülési versenye n./MTI./