Napi Hírek, 1934. június/1

1934-06-12 [0324]

r V a r s ó ? június 12. Vilnában és,a keleti lengyel tar­tományokban vasárnap folytak le a községtanácsi választások. Vilnában, ahol a választási küzdelem a legerősebb volt, a kormányzó-blokk 64 mandátum közül 34 mandátumot szerzett. A többi varosban is a kormány­pánti blokk győzött, amely a kormányhoz barátságos viszonyban álló cso­portok támogatásával a szavazatoknak mintegy 80 százalékát biztositót­tá ,a maga számára. /MTI/ Té/Té o-o § ö e n f , június 12. A nemzetközi munkaügyi értekezlet június 19.-én választja meg három évre a nemzetközi munkaügyi hivatal uj igazgató-tanács át. Tudvalevő, hogy a békeszerződés 393. szakaszét, amely oegállapitia az igazgató-tanács összetételét és tagjainak számat, még ' 1922-ben módosították és a kormányok képviselőinek számét 13-ről 16-ra, a munkaadók és a munkások képviselőinek számát pedig 6-ról 8-ra emelték fel. Ez a módositás a szüksées . számú ratifikációk hiányában azonban mindidáig nem léphetett életbe. Minthogy most a kellő számú ratifikációk beérkeztével ez az akadály elhárultj a nemzetkőzi munkaügyi értekezlet a mostani válasz­táson már e módositás figyelembevételével folytatja le a szavazást, va­gyis az uj igazgató-tanács nem 24. hanem 32 tagból fog állani. Megjegyzen­dő, hogy a tagszám felemelésének főcélja az volt, hogy az értekezleten - fontosságukhoz mérten - szélesebbkor^ képviselethez juttassák a ten­gerentúli államokat, amelyek az eddigi rendszer mellett csak elenyésző számban juthattak be az értekezlet tagjai közé. Az igazgató-tanácsban ez idő szerint 5 európai és ' v 3 tengerentúli államnak van állandó tagsága. Ezeka a következők: Bel­gium, Franciaország, Nagy-Britannia, Nemetország és Olaszország, illetve India, Japán és Kanada^ Az uj rendszer szerint az európai államok számára, még 4, a tengerentúli államok: számára pedig még 3 tagsági hely jut. /WSI/ Té/Té - - ­§ Nógrád, június 12. A nógrádmegyei Berkenye kisközség németajkú, de magyar érzésű lakossága áldozatkészségéből emléket emelt a háborúban hősi halált halt 19 hősének. Az emléket vasárnap leplezték le Ünnepélyes keretek között. Az ünnepségen megjelent a kormány képviseletőben dr.Soldoss Béla főispán, a járást Hetényi Rezső a nógrádi járás főszolga­birája képviselte. Az ünnepi beszédet dr.Boldoss Béla főispán tartotta. Az ünnepély után negyventeritékes ebéd volt a római katholikus iskolában, amelyen megjelentek az ünnepség résztvevői. /MTI/. Sza/Sza § A Magyar Szabványügyi Intézet közli: A gyáripari illeszté­sekre, erősáramú villamosgépek és transzformátorok vizsgalatába, öntöttvas nyomócsövek és idomdarabok méreteire vonatkozó szabványok . felszólalási határidejét több oldali felszólalásra július 10«-ig hosezabitották meg. A Magyar Szabványügyi Intézet kér minden a szakmával foglalkozót, hogy a szabvány tervezetek ellen esetleg: felmerülő észrevételeit e meghosszab­bilott határidóig az Intézet .cimére /Oíészáros-utca 19 / két példányban küldje be. /MTI/. Sza/Sza § A Budapesti Gazdálkodók és Kertészkedők Egyesületet Virágked­velők Csoportja ez évben is rendez erkély, ablak és kiskert versenyt tagjai részére. % versenyen való részvételt július 1.-ig Sándor Arnoldné csoport­elnökhöz /VI.Fodmaniczky utca 29./Telefon: 16-3-53/ kell * • ..'..«. levelezőlapon bejelenteni..A birálóbizottság az eloiráláet jelentkezési sorrendben végzi. /MTI/. Sza/Sza o**,,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom