Napi Hírek, 1934. május/2

1934-05-23 [0323]

r A t U n,május 23,/Német Távirati Iroda.7 Göring porosz miniszter­elnök és Kerrl porosz igazságügyminiszter ma Delfioen, Nauliában és Mykénében tett látogatásuk után kíséretükkel visszatértek Athénbe. Göring fogadta a gö­rög és a külföldi sajté képviselőit és hangoztatta előttük, hogy utazásának kizáróan magánjellege volt; csak rövid pünkösdi szabadságát akarta felhasz­nálni arra, hogy megismerje Görögországot, Kijelentette azután, hogy mindent meg fog tenni a német-görog kapcsolat megszilárdítására és elmélyítésére. Vé­gül köszönettel emlékezett meg a kormány és a görög nép vendégszeretetéről"s megemlítette, milyen nagy hatással volt rá. hogy a legkisebb .pelloponézoszi faluban is minden paraszt ismerte Hitler Adolf nevét./M.T. I./ vé/ Vé — r L o n d o n,máius 33.Windhukból jelentik, hogy a törvényhozó testület ma egyhangúlag határozatot hozott, amellyel felkérik a Dólairikai.unió kormá­nyát, .változtasson az alkotmányon olyan irányban, hogy Délnyugat-Afrikát az Unió ötödik tartományaként iktassák be a közigazgatásba. A törvényhozás német tagjai nem vettek részt az ülésen: tudvalevően az elmúlt pénteken kivonultak a parlamentből, de előbb emlékiratot nyújtottak át, amelyben kijelentik, hogy nem járulhatnak hozzá Délnyugat-Afrikának a Délafrikai Unióba való bekebeleaá­s éhez./M.T.I./ Vé/Vá § W a s h i n g.t o n, május 23. Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a kormány 440 millió dollárnyi hitelt bocsát a kisiparosság részére. A törvény javas- I lathoz a szenátus mar régebben hozzájárult. /MTI/ B á c s , máius 23«/Bécsi Távirati írod a./Salzburgban ma délután ed­dig ismeretlen tettes robbanóanyagot dobott, amely, • y hál - több ablakát betörte./MTI./ Bécs, május 23. /Bácsi Távirati Iroda./lendeckben az Orpszlán­vendéglőben letartóztattak huszonhárom nemzeti szocialistát, akik egy pyülésen ecsettel és festékkel jelentek meg és be akarták kenni . a hazak falait, minthogy közöttük volt Chrony ide . nemzeti szocia­lista is,akik legutóbb ,/öllersdorfból elengedtek, most eljárás indult meg visszaszállitasának elrérlelésére./MTI/ ü/E Bécs, május 23./Magyar Távirati Iroda./Frauenfelden kivül Neumann, a .bécsi nemzeti szocialista körzet vezére is Münchenbe szökött. já/i

Next

/
Oldalképek
Tartalom