Napi Hírek, 1934. április/2

1934-04-18 [0321]

. . § 0 y ő r, április 18. k zalaegerszegi törvéiivszék köz­ekirathamisitás-miatt hathonapi börtönre Ítélte Ková-cs János "zalabaksai korjegvzőt, mert a tanuk vallomása szerint az egyik esketést a körjegyző távollétében teljesen jogtalanul Salamon József községi irnok végeztéé, viszont az anyakönyvbe a körjegyző azt vezette be, hogy a házasságkötést o végezte. A bíróság Salamon Józsefet kéthónapi fogházra ítélte. rr , , A győri Ítélőtábla most megváltoztatta az Ítéletet és Kovács János korjegyzőt a vád alól felmentette. Kiderült, hogy a tanú­vallomások hamisak voltak és a körjegyző haragosaid bosszúból akarták" tönkretenni Kovács Jánost. Ok vettek rá Salamon József községi Írnokot lh f?§7 ? űa js2ában nekik segédkezzék és azt vallja, hogy a körjegyző távollétében o végezte a: házasságkötést. A táblai tárgyaláson Salamon József bevallotta sz igazságot, mire őt is felmentették, de hamis tanuzás miatt megindították ellene az eljárást. Kiderült az is, .hogy Wovoszel István w és.Hassai Sándor zalabaktai lakosMIellen hamis tanuzásra való rábírás miatt már máskor is /a körjegvzcHiaragosai/ folyt bűnvádi eljárás. Ellenük és az ügyben szereplő tanuk ellen szintén eéjárás indult. A táblai Ítélet jogerés. /iíTI/f Mf Sza •.—.. § Pe^stszentlőrinc, április 18. Havasi János ... , »• és Papp Kálmán 31 éves gépészmérnök motorkerékpárral teljes sebességgel belefutott egy lovaskocsiba. Minádketten az úttestre & zuhantak es.tobb s lyos sérülést szenvedtek. A rendőrség vizsgálatot in-' ditott. /MTI/. • • • D -© o-o § Londonból jelentik: Suvich olasz külügyi állam­titkár londoni látogatása alkalmával nyitja meg Grandi nagykövet fényes estély és hangverseny keretiében* a loráoni olasz nagykövetség uj helyi­ségeit, amelyek műkincseit - többek közt 50 festményt, 30 gobelint és sok szobrot - maga Mussolini válogatta össze Olaszország leggazdagabb mügyüj­teményeiből. Az előcsarnok közepén óriási faragványos asztal áll, amelynek fekete-márványlapját hajszáifinom achát és lápislazuli berakásos munka díszíti. A falakon nagyszerű brüsszeli gobelinek függenek, az egyik falat Taddeo Bartoli Madonna-f estm.-•••nye disziti. Az olde mélyedésekben régi rd«tai mellszohrok és bronzok, a falak mellett faragványos turini ládák és egy hatalmas vörösmárvány urna állanak. A lépcsőház falait világoskék szamar­kandi szőnyegek és remek flórenci kárpitok fedik. A nappali szoba főékességei a következők: két nagyszerű Magnasco tájkép, továbbá Sir Péter Lely a nagy angol portréiestő két hires női arcképe és egy Mino da Fiesole­dombormü. A nagy ebédlőterem disze az Uffizi-ből kölcsönzött hat gobelin amelyek arany-ás ezüs tiszaiakból szőtt kééi halat, vadat és a lakomák egyéb kellékeit ábrázolják. A nagykövet dolgozószobájában további két Lely arc­kép, egv. Rembrandt és Huysdael tájkép, a szomszéd szalonban egy Tizian é8 egy van Lyck függ. A nagy bálterem fénypontja Sebautiano del Piombo híres"Vénusza. A mennyezetről két óriási velencei csillár fUgg* a falakon­az Arno folyót ábrázoló négy firenzei gobelin és három ."óriási t XVII. századbeli tükör látható. Az úgynevezett velencei teramben Botticelli egyik Vénusz képe ragadja el a nézőt és ott van továbbá Tizian egyik Léda jelenete, Veronese "Mars és Vénusza".Tintoretto egyik arcképe és még sok világhírű remekmű. A nagy szalont Lebrun gobelinek ékesítik, amelyek kerti jeleneteket ábrázolnak. Az angol műbírálók egyhangú megállapítása szerint a lon_ doni olasz nagykövetség a világ legfényesebb és legjobb müizléssel beren­dezett diplomáciai palotája. /MTI/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom