Napi Hírek, 1934. április/2

1934-04-27 [0321]

/Kállay Miklós ^f^beszéde / / folytatás./ - Egészen természetes tehát, hogy minden vonatkozásban, fils6­s rban gazdaságiba n,egymássá 1 kell s zámolnunk. Zs igen helyesen számolunk is. Nincsen Európában két ország, 1 amelvik olyan szoros gazdasági 03 sz­müködésben élne mint mi, kklönösen mióta sikerült másfélév előtt Loll­fuss kancellár úrral megállapodjT az ug gazdasági együttműködés alap­ja i^an^ amelyek sok vonatkozásban, igy például elsősorban az országok közötti áruforgalom arányainak megállapitá sában ? a szerződés funkcioná­lásának állandó bizottságok által való ellenőrzésében és kibővithetőségi léha tőségeiben egészen uj alapokon épült fel és már sok or? zágbaa követők­re talált. fp /ruisn-W* - 5iz az egymásratalálás annál nagyobb jelentőségű, mert világos bizonyítéka annak, hogy természeti és gazdasági a dottságokat m stersé­gesen széttördelni, megszüntetni neem lehet, hiszen utalhatok itt arra, hogy mi a mi szinte ma ga túlérte tődc természetességgel találtuk meg az összemüköces a lapf elte" te Isit, addifl például a kisantant államai, bármeny­nyire is hangoztatják ezt, nem tudtak ilyen összemüköjést teremteni, da­cára politikai szoros összetartozásuknak, mert,ugy látszik, hiányoz­nak ennek akár geográfiai, akár kulturális vagy gazdasági előfeltételei. Ez azt is bizojitja. hogy a gazdaságierők gravitációja nem hajol meg a polit ikai er Ők előtt, létéialapjá a realitás 1, maradandót al­kotni pedig csa' a realitások alapján lehet . f-'ywk, ~ A szerepünk tehát aZj hogy ebben a realitásban mentől jobban cs szemüköd jünk, kimélyítsük egymáshoz való viszonva inkát sazdasági po­litikánkban és kulturális vonatkozásainkban és e záltal ad jünk egész ívözépeurópa gazdasági és kulturális fejlődésének erős, megbiz^haté, szolid alapot, - Egymás felé irányuló gazdasági törekvéseinknek nem szabad ma már^olyan calzatuaknak lenniök, hogy a lét ország autarkiája foly­ta n^kiépült uj konstellációt rombolja . Ausztriának HB zőgazdasási ön­ellátása teljesenki van épitve addig a határig, ameddig azt természeti arb + tsága lehetővé teszi. Ezt érinteni a magyar gazdaságpolitika nem akarja. De viszont számit arra, bqgy minden lehetőséget'megkan Ausztriától, hogy a maga mezőgazdasági expanziójának Ausztriában a lehető legnagyobb teret biztosítsa és itt egy" uj szempontra akarok rá mutatni,, hogy egyaránt érdeke min dákét országnak, hogy a magyar mezőgazdasági áru. necsak mennyiségével jöhessen be Ausztriá­ba, de élvezhesse az osztrák piac jo^b árait is, mert az eb u ől keletkező fellendülés minálunk a legnagyobb biztosit ék az osztrák ki vite 1 fel veté­sé re* az osztrák gyáripar és r ereske delem fejlődésére. A magyar ipar autarkiája távolról sem épült ki olyan m/.ért ékben, mint a hogy az osztrák mezőgazdaság tette ezt. Nincs is szándékunk, ameddig Ausztriával egyet­értő gazdaságpolitikát tudunk folytacni, efelé tö ekednünk, de egész természetes es ezt mindenki meg fogja érteni, hogy ett&l csak addig te kint hetünk e 1, ameddig munkás tömege inket a me zógazőas ágba n fogjuk tudni foglalkoztatni és meg tudjuk akadá lyozni a falusi lakosság ex­patriálását a városok fele, hn meg vagyok győződve , hogy ezen a té­ren még nagy lehet ős ég^e k állanak előttünk. Sokkal több mezőgazdasági termeivényt lehetne meg Ausztriában elhelyezni és több osztrák ipari termeivény találhatna elhelyezést akkor a több keresethez juto.t magyar népnél. - Engedjék meg itten ebben a körben, hogy azt jelentsem ki, í miszerint ennek eléréséhez nem elég a két kormány törekves-n és jóakarata mindekét népnek eltökélt és határozott .szándéka szükséges. Egymás termel-" vényeit ugy kell tekintenünk és fennünk, mint a sajátunkat, ugy kell a zt sz retnünk és pr opagálnunkj mert éreznünk kell, hogy egyikünk gazdasági boldogulása a másik boldogulását is jelenti. Közös cél végeredményben a mezítlábas magyar parasz ! gyere k fel ruha zása,épugy, mint a kevés és dráa élelemhez jutó bécsi gyerek jobb táplálása .Is nem hinném, hogy mindkettőnk népei ezt a célt ne sziv se n szolgálfják. To/L /Eoly t.köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom