Napi Hírek, 1934. február/1

1934-02-09 [0316]

/Közigazgatási bizottság. II;folytatás./ Büchler József szerint helyes volna annak kimondása, hogy a polgármester csak 50.000 pengőig utalhat s azo felüli összeg le me­nye zés és megtárgyalás céljából a közgyűlés elé terül. Wolff Károly azt inditványozta, hogy a közgyűlés határozzon^ mindennemű sztr*5ó3s vagy egyéb jogügylet kölesénél. Ki kell mondani azt, hogy a költségvetés megállapítótt tétele terhére a százezer pen­gő értéfet mag nenfhaladó utalványozás jo^t a polgármester csak egy­ízben gyakorolhatja. . . , . Keresztes-Fischer Ferene belügyminis zter hangoztat ta, hogy a polgármesternek kell utalványozási jogának lennie a te rétben. Sllenben ott kell megkötni ezt a jogot, hogy csak arra fordíthassa, amire a közgyűlés akarja. Ezért kell programmot megállapítani es a polőrmesternek ebben a keretben kell dolgoznia. Azt is meg lehetne CSI7 nálni, hogy a közgyűlés olyan esetekben, amikor nem lehet programot adni, ennek a keletnek igénybevételét letiltja és crak a közgyűlési hatá­rozattal le v et hozzányúlni. . . Iwzma Jenő szerint a miniszter a törvényjavaslattal máris elérte azt, hogy nem lesz a költségvetésben hiány, mert az önkormányzat önvédelri okokból a kereteket nemfoda megállapítani. A 100.000 pengős utalvánvozás dolgában eavetért nagyjában ./olff Aárollyal. Rassay Károly szerint a törvénybei bajok származnak, az igaz­gatástesődbe viszik. Itt jelentkezik a be lügy mini szt erne k az a vesze­delmes elgondolása, hogy a kormányzást és az' igazgatást ketté kell vá­# lasztanai. Régen pontosan megvolt mondva mire szolgál a költségvetési tétel, csak a forradalmak óta mondják például, hagy bAniházá sr ? fel"**** nek 18 milliót. Baj az, hogy ke ek összegben veszik fel a té-taleket. A törvény szovegezéaát nem tartja helyesnek. Keresz'tes Fischer Ferenc belügyminiszter: Dzomoru^v olna, ha Buda'est polgármesterében nem tudnának mepbizni 50.000 pengő erejéig, ellenőrzés nélkül. Nem lehet ugy kezelni a polgármestert,mint született ellenségét a városnak. A nolőrmester az önkormányát képviselője, az önkormányzatra Lesz esküt és fsgyeimileg fele .ős az önkormányzat eröeKei­ért. Ragaszkodik a rendelkezés lenvegéhe~z t vagyis ahoz. hogy 100.000 pengő erejéig a polgármester legyen illetékes. Elfogadja Wolff Károly javaslatát, hogy tudnillik a közgyűlés határoz mindennemű szerződés és egyéb jogügylet felett, valamint az előadó javaslatát, hogy tudniillik •Visszatérő szolgáltatást tárgyazo jogügylet esetében az értéle t valame nyi szolgáltatásnak á joeüsylet egész tartamara összeszámjoitott összege adja. A bizottság ezekkel a mo^os it ás okk,al fogadta ,el a 6. szakaszt. Áttértek a 7. szálasz tárgyalása ra. A szakasz a polgármesteri hatáskörről szól, Fetrovácz Gyula javasból ta, hogy a várossza bályozáa i Ug/eket a közgyűlés tárgyalja, a telekszabályozási ügyeket pedig a polgármester hatáskörébe utalják. Büchlar József ugyan ehez a kérdéshez szólt hozzá . Wolff Károly aggályosnak mondotta, hogy a kölcsönök törleszté­sének kérdését a polgármester hatáskörébr utalják. Payr Hugó szerint az aöminizt v ác ió elleni harc nem személyek ellen folyt, hanem az adminisztrációs rendszer ellen. Amig e a rendszer érvényben marad, semmiféle toldozás sa l-f oltó zással nem sifer ül­het a bürokratikus ügykezlés javitása. Rassay Károly azt hangoztatta, hogy a polőrmesterre túlsá­gosan nagy.hatáskört ruház a szakasz. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter kifejtette, hog a főv ros költségvetési prakszisa nem egész helyes. A kereteket megál­lapították, de azoiat nem töltötték ki Tartalommal. Ka ez megváltozik, akkor sok aggály rögtön el fog oszlani. Az adminisztráció Ügyviteléről szólva hangsúlyozta, hogy e kérdés megoldása lesz a főpolgármester ki­vételes hatalmának egyik feladata. •1 szakaszfctö^b kisebb móc'ositással többek közt Wolff Károly két_ i iesészitő indítványával és Petrovácz Gyula javaslatával fogadta el a bizottság A tárgyalás t délután folytatják. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR H/L 1 1 t K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom