Napi Hírek, 1934. január/2
1934-01-21 [0315]
/Lázár Szenté sen. .. ffJ folyt atás ./ Aki muriké nélküliség miatt panaszkodik, nézzen körül Európában és AnBrikában is, ahol a munkanélküliék milliói követelnek kenyeret* ÁZ eltiport Magyarország társadalma nagy erőfeszítés se 1 érte el azt, hogy a munkanélküliek száma itt a legkevesebb. Egy köz be szólásra, amely munkanélküli segélyt kivánt, a következőkép vá laszolt az igazságügyminisztér: - A dolgoz Ó társadalmat megterhelni a nandolgozók kedvéért a legnagyobb bün volna. Utalt ezután arra, hogy Szentesen az intelligencia, a gazdatársadalom és a kubikosmunkásság milyen példás harmóniában hordozza « keresztjét. Ennek a harmóniának megteremtése, kötelessége mindazoknak, akiket a sors az élre állított. /Helyeslés./ Mint felelős kormány tagja - folytatta ezután az igazságügyminisztér szavait - nem Ígérhetek, tervekről nem beszélhetek. Az elmúlt három esztendő alatt különben is megismertek már és tudják jól, hogysoha nem Ígérek semmit előre. Igen gyakran cselekszem, de ígérni mindig csak akkor igérek, amikor szándékaimat már úgyszólván meg is valósítottam. Nem tudnám ugyanis elviselni, hogy bárki valaha is szemrehányást tegyen amiatt, hogy olyan vágyakat támasztottam benne, amelyeket azután teljesíteni nem tudtam. - Higyjék el nekem - mondotta,-, hogy a kormányzat, amelynek élén Gömbös Gyula miniszterelnök áll, /Nagy éljenzés./ élete felálcloza* sával kész megtenni mindent, amit csak ember megtehet az országért és bárki lenne is a mi helyünkben, többet mint amennyit mi teszünk, tenni nem tudna, akármit igér is. /Ugy van! Ugy VAU! Éljenzés./ A magyar nemzet olyan mint e Tisza-folyó. Csendé sen halad előre, de néha óriási erőre kap és tulcsapna medrén, ha nem emelnénk gátakat, A gátépítés sok. szor talán feleslegesnek látszik és csak akkor vesszük észre, hogy mennyire, szükséges, amikor az ár elérkezik hozzá>nk. Ne csodálkozzanak, ha c magyar kormány is ismerve népünk természetét, néha gátakat épít, nehogy a nemzet felbuzdulása tulcsapjon medrén és az ár álc&s helyett pusztulást hozzon. A miniszter beszédét gyakran szakította félbe a helyeslés és a taps. Beszéde befejeztével hosszantartó és lelkes ünneplésben részesült. Lukács Béla szólalt fel ezután és rámutatott ami. hogy a mai gazdasági válságból csak magasabb terményárak biztosítása utján tudnánk kilábolni. Erre most volna a legjobb alkalom, miután a kedvezőtlen időjárás következtében mintegy husz százalékkal csökkent a vetésterület az előző évihez képest. Ez annyit jelent, hogy a jövő évben csak 3-4 millió métermázsa kiviteli feleslegünk lesz, ha a kormány a buza árát husz pengőben minimálja. Előreláthatólag 30-40 millió pengő fedezetről^kell gon% doskodii ennek a tervnek a megvalositására, olyan összegről tehát, amennyibe a jelenlegi gazdasági évben a boletta kerül. Ha a bolettát és a lisztforgalmi adót megszüntetjük, a buza árét viszont minimáljuk, az állami fedezetvállalás sokszorosan megtérül a jo v b adózásban és azáltal, hogy a gazdatársadalom vásárlóerejét visszanyeri. Kelemen Kornél és Krüger Ala o ár mondott még nagy hatás mellett beszédet, majd a beszámológyűlés a Himnusz elénekiesével véget ért. Dr. Lázár Andor igezságügyminiszter vasárnap délután részt vetg a nemzeti egység ifjúsági szervezetének gyűlésén, majd^megnyitotta a nemzeti egység szemináriumát, amelyet a helyi szervezet létesített dr.- Earkas Béla főispán kezdeményezésére. A nemzeti egység szemináriuma az iparos, kereskedő és gazdaifjuság részére hetenként ^előadásokat .tart szociális, gazdasági # és társadalmi kérdésekről és eziránybsn az ifjúság továbbképzését munkája. Az igazságügyminisztér és kísérete délután még részt^vett a női csoport gyűlésén,este pedig dr. Csergő Károly alispán vendége volt^ezután a nemzeti egység bálját látogatta meg. '' , Az igazságügyminisztér és kísérete hétfőn délelőtt utazik vissza a fővárosba. B/L 1 /MTT/ ORSZÁGOS LEVÉI.TXP