Napi Hírek, 1934. január/2

1934-01-19 [0315]

A § P á r i s. ja nuár 19,/Magy ar Távira ti I rod a/ Chautemps miniszterelnök tegnap este a szenátusból jövet az ülés végén megjelent a képviselőházban is és röviden nyilatkozott a Stawiski-ügy tárgyában. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ügyet nem fogják homályba bur­kolni, k képviselőházban felemlítették - mondotta - nogy egyes vád­lottakkal szemben megkülönböztetett eljárást követnek. 1 kormány mindent elkövetett, hogy Bonnaure mentelmi jogát felfüggesszék, letartózta­tásának kérdésében azonban a vizsgálóbíró illetékes, s ebbe a kormány nem szólhat bele. Nem szabad azonban ebből az egyből a kormány ellen kovácsolni fegyvert. Ilymódon az egész képviselőházat éri bánblom és olyan emberek szenvednek, akik erre nem szolgáltak rá. Sohasem fogok belemenni abba, hogy ebben az ügyben képviselőházi vizs­gálo-bizotcságot küldjenek ki. kz egész képviselőház becsületét fogom megvédelmezni teljes erélyemmel és becsületességgmmel. A § P á r i s, január ]Q./Íiíagyar Távi rati Iroda/ A képviselő­ház folyosóján a tegnap esti ülés uTán rendkívül heves jelenet játszó­dott le De Monzie közoktatásügyi miniszter és Henriot jobboldali kép­viselő között aki interpellációja során súlyos Vádat emelt a miniszter ellen. Henriot barátaival beszélgotaéta folyosón, amikor De Monzie hozzá­lepett s felindultan szemére vetette Henriotnak az ellene emelt vádak igazságtalanságát. A miniszter rávetette magát a képviselőre s ütlegelni kezdte. Altílános dulakodás támadt, egyesek szét akarták választani­a verekedőket, mások viszont Henriot mellett vagy ellen foglaltak állást. Végül De Monziet barátai az egyik közeli szalonba vonszoltak s a minisz­ter itt holtfáradtan a pamlagra dőlt. De Monzie egészségi állapota már több nap óta kívánni valót hagy hátra, s tegnap este is csak azért nagyta el az ágyat, hogy kérdőre vonja Henriot kénviselőt az interpellá­ciója során tett kijelentései miatt. Az ügynek lovagias folytatása lesz. A segédek ma délelőtt ülnek össze, Gu/Vi ÍJ § haei;i ianuár Ii3./Cseh Távirati Iroda./A köztársaság cüíkereskedelmébln 1§3$ december havában a behozatal585 milliót, a frivitel 589.4 Milliót tett, • . a már-legtöbblet tehát 4.4 millió volt. Az 1933. esztendőben a ^behozatal 5832 millíot, r a • , kivitel 5853 milliót taft ki.a mérlegtöbblet tehát mintegy 21 mil­Lió fcorona,mi&1932-bjn flsdfaország fcülkoraslodolmi merlege 144 millió korona 'Hiányt mutatott./íVil./ E/J5 /Gr/ § B u k a r e s t . január 19. /Magyar Távirati Iroda./ Kereske­delmi körökben szerzett értesülés szerint a kormány elhatározta a kon­tingentálási rendszer megszüntetését és a jövőben a román Nemzeti Bankra bizza. hogy milyen eszközökkel igyekszik a román pénzt megvédem. A román tozeU BaSkmegbízottja már megölelő előtér je szí é se ke t lett a kareske­delem ügyi miniszternél. To/To fai § B u k a r e s t , január 19. /Magyar Távirati Iroda./ Bordusani község mellett a gazdák az egyik nagy tavon ótokat akartak tutajon át­szállítani. Átkelés közben az egyik tutaj elsülyedt. Huszonnégy szarvas marha és ogy hajcsár a vizbofult. To/To

Next

/
Oldalképek
Tartalom