Napi Hírek, 1934. január/1

1934-01-14 [0314]

Mert külön sem a kisgazda vagy .paraszt, sem pedig a mágnás és grdf, sem pedig a polgár vagy munkás, hanem csak valamennyi társadalmi réteg ogyüttesejjérheti el azokat a célokat, amelyek szemünk előtt lebegnek, A régi magyar politikai stilus megbukott 1918-ban, mert nem volt ^e^g erős, hogy szembeszálljon a felforgató tendenciákkal, anemzetfnem volt elég egységes, hogy Tisza Istvánba nagy magyar) ' (Követte volna a válság órájában. Bárki a vezér, hivatása önfeláldozást jelent, és minthogy elől kell mennie, bátorságot követel tőle. Nem szabad az élen járók munkáját megneheziteni azzal, hogy akadályokat görditünk útjukba, A politikai hivatás vállalása kevés örömet jelent, , '-. fha azt látom,, / nogyTaz ősi magyar tradiciók vármegyéi nek jelentős és kiváló tag­jai résztvesznek a zászlóbonti ösztönöm azt súgja, hogy meg is értettük egymást. Ha ezzel az érzéssel mehetek el innen, ' *• , r- . j boldogság számomra, faogy fe l jöhs t tem jZemplén vármegyébe/, • Megújuló és szűnni nöm akaró ünnenlés követte a miniszter­elnök szavait. Jármy Béla közjegyző, nyugalmazott főispán köszöntötte ezután Szt ranyavszky Sándort, aki lelkes^hangu beszédben válaszolt az üdvözlésre. Még több pohárköszöntő hangzott el a közebéden, amely fél négy óra tájban ért véget. A miniszterelnök . és a kíséretében le­vő politikusok a délutáni vonattal (utaztak Ivisszai a fővárosba. Amikor a miniszterelnök az állomásra hajtatott, a város .Lakossága az utcákon és az állomáson is lelkes és meleg ünneplésben részesítette, mi?' a vonat e^nem hagyta az állomás épületet, /MTI/ M § R ó m a, január 14. /Magyar Távirati Iroda/ A napokban ki­bocsátott négymilliárdts olasz kincstári kötvényekre két nap alatt 8 és fél milliárd jegyzés történt, v ;gyis a kötvényeket 4 és fél milliárd­dal túljegyezték, -o- ' jKuns z a ntmárt* n t január 14. Kunarái András") tőrre tése ma délután három érakor volt. A ravatalt a római katholikus temp­lom előt• állították fel, A temetésen közöl 6000 ember vett részt. Az országgyűlés és a nemzeti egység pártja nevében vitéz Kenyeres János képviselő, a vármegye nevében rofri Borbély György főispán, az elhunyt ba-*rátjai nevébon Patacsi Dénes képviselő mondott beszedőt. A ravatalt közöl kétszáz koszorú borította el. A temetésen jelen-, volt Mayer János nyugalmazott földmiyelésügyi miniszter, sokorópátkai Szabó István volt kisgazdaminiszter, ' • j;. Borky Gyula országgyűlé­si képviselő r : v Farkas Gyula Csongráduogyc főispánja és a politikai élet sok képviselője.fWíJ Ta/SZ — ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció •

Next

/
Oldalképek
Tartalom