Napi Hírek, 1933. december/1
1933-12-03 [0312]
§Debrecen, december 3. A Hajdú, Bihar és Szabolcsvármegyei Bérlőszövetség vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott a debreceni városházán. Vásáry József elnök felsőházi tag tömörülésre hivta fel a bérlőket, és kimutatta, hogy ó.-ek még a gazdáknál is súlyosabb helyzetben vannak. Dr, Szabd Ferenc, a szövetség ügyésze, határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a földbérlők kérik a kormánytól, hogy a gazdavédelmi rendelet intézkedéseit rájuk is terjesszék ki • és részükre is biztosítanak bizonyos védettséget és kamatkedvezményeket. Az egyhangúlag elfogadott határozati javaslatot Vásáry József felsőházi tag vezetésével küldöttség viszi Budapestre a ifföldmivelésügyi miniszterhez^./Mfí/ • §Debrecen, december 3. Debrecenben vasárnap délelőtt 10 órakör nyitották meg ünnepélyes keretek között a keletmagyar-' országi baromfi és galambtenyésztők egyesületének országos kiállítását, amelyon közel ezer darab szebbnél-szebb állatot állítottak ki. A kiállítás megnyitása után az Arany Bika-szálló erkélyéről 500 postagalambot bocsátó ctak fel, majd kihirdették a díjazást. Ezek szerint"" állami oklevelet nyertek a következők: Bogyai/Elemér, Magyar Baromfiipari Rés: vénytársaság. Kovács Ferenc gazdálkodó. Frigyes főherceg uradalma, Pásztor Gyula, Zsitvay Gyuláné. és Barta Istvánná./Mf1/ §Hódmező*ásárhely, december 3. A hódmezővásárhelyi front harcos: ok az országos elnökség részvételével fényes külsösfeek-között ünnepelték meg szervezetbe való tömörülésüket. Még a tegnapi napon népes küldöttségek érkeztek a környékbeli városokból, este'hét órakor pedig Hódmezővásárhelyre'érkezett lííolvas-fikacS József/T a frontharcosok országos vezére is. A frnntharcosoYma délelőtt 11 órakor megkoszorúztál: a helyőrségi laktanya falában elhelyezett hősök emléktábláját, délelőtt fél tizenegy órakor pedig jTJtólvag /akácíflJózsef forszÍP-OS vezérelnök elnökletével alakuló közgv.lesülrét' tartó11ák mes. k gyűlés"megnyitása , utánfTgolvai^akáohiJózsefr'és^dr; Undréy Béla pclgármesterhelyettes U^t, ' ' ' majd alsótakácsi Farkas Béla főispán mondout nagy beszédet. Azt üzenem a nemzetköziségnek - mondotta -,ami az Inferno kapujára van irva: Hagyjatok fel minden reménnyel.' A nemzeti gondolat végig fog gázolni azokon, akik még mindig a^nomzetközi áldemoiíráciav-al kacérknriaak. A nemzetnek egységre ván szüksége/ • •• .... Délbon az iparegylet helyiségében közeb,éd volt, délután pedig a vendégek elutaztak Hódmezővásárhelyről. hí r rH § Székosfehérvá r,december 3.Fejérvármegye népművelési bizottsága Havranek József dr.alispán elnöklésével tartott ülésén elhatározta, hogy a népművelési munkát első sorban az analfabetizmus kiküszöbölésére irányítják. A megyében húszezer analfabéta van, magában Mór községben 1056.Felírnak a ' közoktatásügyi kormányhoz, hogy erre a munkára állástalan tanítókat alkalmazzanak. Másodsorban az okszerű gyümölcstermesztést tűzték ki feladatul./M.T.I./ Vé/Vé