Napi Hírek, 1933. december/1
1933-12-13 [0312]
:: B e r 1 i n, december 13. /Wolff/ Aráim a birodalmi sajtókamara elnöke a sajtóértekezleten nyilatkozatot olvasott fal; amelyben kijelentette, hogy a birodalmi sajtókamara külsőleg felépült. A sajtó hivatva van az állandó áldozatkész szolgálatra' a nepközösség javára és mindenkitől, aki ki alaki tásában közreműködni hivatva vania legkisebb kötelességnek is legszigorúbb teljesítését és a legnagyobb felelősségérzetet követeli, AZ uj feladatot, amely elé a suitót állították, lehetetlen abban látni, hogy a német újságok többségének arra kell törekedni, hogy tartalmukat többe-ke vésbbé egy minta szerint ugyanegy hurrá hangolják és ezzel egyformává vállnak. A jelenlegi messzemenő egyformoság klilönő sen a német napis.jtónál nem kormányintézkedések eredménye esnem felel meg a nemzet vezetői akaratának. A volt polgári lapok a szó ig-.zi ^elmében vett szövetséges társaivá lettek a nemzetiszoci lista harci sajtdnajc. Elhibázott dolog volna ha félreértett feladatkitűzések miatt ettől a sajté tói elvennék az életlehetőséget. A birodalmi s .jtokynr.ra a német közművelődés alkatrésze és ezzel a legvilágos bban tisztázódott, hogy a s .jtéhiv .tás kulturális ás nem gazdasági tevékenység. Bár magától értetődő, hogy a jó s:.jto cs k gazdaságilag biztos "1 pókon tud felépülni, de r gaszkodni kell ahhoz, hojgy a célkitűzések a snjtö terén nem gazdasági tevékenységből vezethetők Icr és hogy :.z e^yes újságokat nem g-zd.sági sikerek szerint kell értékelni. /MTI/ Ta/Sz A § P á r i s, decomber 13./M-.gyár Távirati Iroda/ Bratianu román pénzügyminiszter ma délelőtt a s .jto képviselői előtt nyilatkozott. A román adósságokról e<zt mondotta: A francia hitelezők legyenek türelemmel és bízzanak Romániában. Ta/Sz f*^ a , e § L .° ? . d °, n i december 13. /Magyar Távirati Iroda/ Lord Londonderry légügyi mimsztei felesége és három leánya kíséretében öairoba TfPy-tj ahol a karácsonyi ünnepeket tölti. Lord londonderry Cairóból hosszú, Ha/lá repulésrs indul és Január 31 •~ én tér vissz a Angliába. íl05zl-> rr -0- § B e 1 g r á d, december 13. /Av-la/ Jeftics külügyminiszter ma délben fogadta a bolgár sajtó képviselőit akik előtt hosszú nyilatkozatot tett. A külügyminiszter... . 0 a bolgár ujságiróknak köszönetet mondott azért az együttműködésért, amelyet a bolgár uralkodópár belgrádi látogatása alkalmával kifejtettek. A miniszter elismeréssel adözctt a bolgár sajtónak azért az érdeklődéséért, amellyel a Belgrádban folyó tárgyalásokat kisérte, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy a bolgár ujságirók a jövőben is ebben a-. *. szellemben munkálkodna* es az o közreműködésükkel lehetővé válik majd azcknak a eszméknek megvalósítása., amelyek a belgrádi királytalálkozót szükségessé tették. /MTI/ Tó/Sz / A gyujtogatási pör tárgyi ásának folytatása/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció Parrisius ezután áttekinti a tanúvallomásokat .amelyeket Lubbfenak a népjóléti hivatalban február 22-én tartott politikai előadásáról tettek, na id rátért a népjóléti hivatal ellen tervezett támadásra. Világos bizonyitéka ez annak,hogy a személyi erőszak a kommunistáknál milyen kedvelt eszköz volt céljaik elérésében. A népjóléti hivatal előtt lefolyt beszélgetésről kijelenti még,hogy az egész beszélgetés forradalmi hangot lehelt. Bizonyára tudta, hogy Neuköllnben izzó gyűlölet lobogott a nemzetiszocialisták elloi* Tudta.hogy a megfelelő helyre jött forradalmi eszméinek terjesztésére. Lubbe beszélgetéseiből világos-n kitűnik, hogy muga is mint kommunista tevékenykedett. Arról volt szó, hogy a munkasokat felizgassák és forradalomba kergessék. Jelentős az is,hogy Lubbe . tudakozódott párt központja után és kijelentette, hogy oda akar menni* Neuköllnben kuli keresni azt a hidat, amely Lubbot a kommunista központtal összekötötte. /Folyt.Köv*/ Ta/Sz