Napi Hírek, 1933. december/1
1933-12-07 [0312]
§Hódmező vásárhely, december 7. Hódmezővásárhely törvényhatósági bizottsága ma tartott utolsó évnegyedes közgyűlésén mpirond előtt felszólalt Köpősdy Ödön,a független kisgazdapárt helyi szervezetének egyik vezető tagja és lelkes beszédben fejezte ki köszönő tét a kormányn-k es különösen Gömbös Gyula miniszterelnöknek a gnzdayeaolmi t rendeletért. Rámutatott arra,hogy a rendelet elsősorban és kizárólag a kisgazdák érdekeit szolgálja, tulpro igyekszik állit .ni az önhi bajukon Icivül eladósodott gazdálkodókat. Szert u szociális gondoskodásért az egész tőr-' vényhutósági bizottság pártkülönbség nélkül halával tartozik a kormánynak. .. Farkas Bela főispán kiemelte, hogy a kormány azokon igyekezett segíteni,, akik eddig a legnagyobb áldozatot hozták az ország és a termelés folytonosságának fenntartása érdekében. A törvényhatósági bizottság Kun'Bála országgyűlési képviselő indítványára felirattal ferdül: a kormányhoz, rendezze törvényhozási uton a gyülekezési szabadság kérdését olyan módon, hogy egyrészt a közrend megóvassék, másrészt az eljáró tisztviselők mentesüljenek a pártokkedás esetleges gyanúja alöl,/MPJ Bl/Sz §Debrecen, december 7, Az egyetem tanácsa ma délután hozta meg határozatát Prager Pál negyedéves orvostanhallgató fegyelmi ügyében. Práger ellen az volt a vád, hogy az utcán megtámadta és több késszurással megsebesítette Sápy László dr. debreceni orvost. Az egyetemi tanács e miatt Prágar Pált az egyetemről való kizárásra itelte, /ml/ Bl/Sz /-/ § Ungvár, december 7. /Oseh Távirati Iroda./Az Erdős-Kárpátokban a rendkívüli hideg egyre tart. - "Ungvár .{J hideg minusz 26 fok Celsius. A hideg mar egy halálos .áldozatot is evetéit. Pehór József kocsis egy szomszédos faluból hazajövet útközben megíagyott./MTl/ E/E - f^rt-fytf** /-/ § Prága, december 7./Cseh Távirati Iroda./A statisztikai hivatal jelentése szorint a munkanélküliek száma a köztársaság területén noTember havában 692.101 volt, október végén 629.992 volt a munka nélküliek száma./MTI./ iá/Tg r Bérli n.december 7./Wolff./Litvinov szovjetoroaz külügyi népbiztos, aki ma délelőtt Berlinbe érkezett, délután elutazott,/M.T.I./ Vé/Vé § AZ OPERAHÍZ SZOMBATI ÉS VASÍRMPI ELOALÍSAI.December 9.-én másodszor kerül előadásra Dohnányi Ernő vigoperája, a Simona néni. továbbá a Magyar ábránd cimü feárom tánckép; szinre kerül még A háromszögletű kalap. December m 10.-én délután három órakor olcsó helyárakkal mint gyermekelőadás a Jancsi és Juliska, továbbá a Babatündér, este pedig Strack Tivadar kamaraénekes fellépésével a Lohengrin szerepel az Operaház műsorán./M.T.I./ Vé/Vé § Stark Béla, a budai evangélikus iskola igazgatója és a Szarvasi Öregdiákok Szövetségének főtitkára valamint gyermekei: Andor, Tibor, Margit és Béla családnevüket Siki-re változtatták. , /Pro d o m o.Szives közlését tisztelettel kéri Végváry Ferenc./ r . t . ,V, r „f ~