Napi Hírek, 1933. december/1
1933-12-07 [0312]
§ Tanári közgyűlés, A kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Orszáf os Egyesülete, december 7.-en tartotta 40. közgyűlését az Izabella-utcai óvárosi felsőkereskedelmi iskolában. Dr. Lengi" János egyetemi tanár? elnöki megnyitójában rámutatott azokra oz eredményekre, amelyeket az egyedilst tiz évi elnöksége alatt a középfokú oktatás terén elért, # majd vázolta azo^ kat a feladatokat, amelyeket az iskolának meg kell oldania, hogy a mostani sralyos időben is megfelelhessen rendeltetésének. Végül hangsúlyozta, # hogy a történelmi tapasz tálatok szerint a szakoktatás s iker oson osak szakis Salakban történhet s ezért azok a törekvések, amelyek a szakoktatást más iskolafajjal alzarják szerves kapcsolatban hozni, meddők és megvalósíthatatlanok* A nagy lc lkesedéáscl fogadott megnyitó után dr. Dengl János egyetemi tanár, elnök üdvözölte a megjjlcnt hivatalos képviseleteket: Dr. Greszlcr Jenő miniszteri tanácsosTmint a v llás- és közoktatásügyi miniszter képviselőjét, dr. Inotay László iparoktatási főigazgatóJbminFa kereskedelemügyi minisztérium képviseltjét, dr. Hegedűs Sándor székesfővárosi fog^lmaiót, aki a tanácsülésen elfoglalt Szörny Károly tanácsnokot képviselte, vitéz Esztjrgomy Ferencet; aközépiskolai tanárság, Drégely Dezsőt* a polgári iskolai t-nárság képviselőjét, dr. Varró Istvánt, a kereskedelmi és iparkamara kiküldő tágét, dr. Szakáll Zsigmond, dr. Schack Bél", dr. Vigh Albert főigazgatókat, valamint Fekete József ny. államtitkárt, Dr. Heinrich János főtitkár lendületes jelentése után megválasztották az uj tisztikart. Elnökké egyhangúlag ismét Dengl János dr. egyetemi tanárt választották mqg; a tisztikar tagjai lettek: társelnök Mar góc sy Emil, alelnökök Bankó Lajos t H jnóczy Iván, "Simon Sándor ós Vinczo Frigyes, főtitkár Heinrich Jéncs . főjegyző Scyfcrt Ottó, pénztáros Nagcl Edcj titkár Csongor Rozső, jegyzők Schorsch Ferencné, Dirmayer Ilona," ellenőr Stolpa Károly, pénztáros /Tanárok Eáza/ Oszwaid Albert, szerkesztő Borotvát Nagy Sándor, számvizsgálók Deák Lajos, Lautenburg István, Sárneozky Ferenc, ,szakosztályi elnökök Bakács István, Boa a István, Nyárády József^ Eives A. Gergely, es Száhlendep Lajos. Megválasztottak ezenkivül ötven fővárosi és ötven vidéki választmányi tagot. Előadásokat tartottak a közgyűlésen Dr. Raith Tivadar, dr. Luckbaub Gyula, dr. Barankay Lajos, dr. F. Bed a István, Pásztor József és Kemény János. A közgyűlést társasebéd követte a Britannia-szálló éttermében; az első felköszöntőt Dengl János elnök a kormányzóra mondotta. Vá/Vá § U j p e s t , december 7. Az újpesti órások és ékszerészek legutóbb falragaszokon hívták fe 1 a közönséget, hogy álékszerószek garázdálkodnak s városban, akik arany és ezüst ékszerek helyett értéktelen fémtárgyakat adnak el. Most, marácsony előtt ismét működésbe léptek a csalók és sek vevőt megkárosítottak. Feljelentetek alapján a rendőrség a nyomozást me gi na i töt ta, / :rI./ § C s e p e 1 , deoember / 7 a A HOHSz ctepeli csoportja légii utóbb elhatározta, hogy a világháború hősei számára hadirokkant; otthont létesít. A telket már megszereztek, most a község vezetősége ás a közönség siet anyagiakkal a terv megvalósítására. /Í.ITI/ YÁ / YÁ é ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció