Napi Hírek, 1933. november/2

1933-11-25 [0311]

r Paris, november 25. Chautemps miniszter, akit az elnök a kormanyalakitássál megbízott, 1835-ben született. Apja a szenátus alel­n °ke, korábban pedig miniszter volt. Chautemps foglalkozására nézve ügy­ved. 1910-ben választották elsöizben képviselővé, 1929-ben lett a kamara radikális # csoportjának elnöke. 1930-ban kizárólag radikálÍLSokból alakult kormány miniszterelnökéi ez a kormány azonban a kamarában való bemutatko­zás napján megbukott- Kesőfcb közoktatásügyi miniszter volt, majd bel­ügyminiszter es tagja volt Herriot, Paul-Boncour-r Daiadier és Sarraut kor­má^|ának. /MTI/ § Halálozás, Dr. Schlamadinger Jenő nyug.közigazgatási biró. ugyvea, november 25-én 63 éves korában Székesfehérváron elhunyt. Temetése november 27-én, délután 3 órakor lesz a Szentháromság/hosszú/ temető kápol­nájából. A gyászmisét • november 28-án reggel 8 órakor mutatják be a székesfehérvári székesegyházban. He/Kr. § A Kamaraszínházban a jövő héten szerdán fejezi be a Ihe English Players angol színtársulat ötnapos vendégjátékát, csütörtö­kön^ pedig Zalai Szalay László nagysikerű vígjátéka a "Szuhav' 1 érkezik el első jubileumi előadásához, A Kamaraszínház december 2-án, szombaton, uj bemutató előadást is tart.Színre kerül: Vámos Árpád és Vándor Ignác "Ben­girjon' cimü háromfelvonásos színmüve. A főszerepeket MakayMargit, Főidé­nyi László, Bóth Klári, Szigeti Jenő, Vágóné Margit, Várady Lajos es Peti oandor jatszák. He/Kr. § fr'á kospalot a^november 25. Rákospalotán Jónás Emil házának kertjeben a hosszú és enyhe ósz"'következtében az idén másod­szor termett borsó, ÜZ "ujbísró" szemei a rendesnél kisebbek./MTI/ Ha/Ha § U j p e s"'t, november 25. Íz uipesti rendőrség elfogta Tieb Józsefet és Köpfler Ferencet, akik közösen betörést követ ek el. Tri/éb a vallatás során ^yclc betörést ismert be, köztük az újpesti adóhivatalban történt irógéplopást is. A rendőrség a két betörőt letart áztatta./MTI/ Ha/Ha § Dr. Béla Pál szemorvos, korházi f'Prvos, az Újság­írók Szanatórium Egyesületének szakorcosa rendel jelenleg: II. Mész utca 25. földszint/ 9-esautobusz megálló/ Telefon 504-54. /Pro domo. Ü fenti orvosi hir szíves közléséit kéri az Újságírók Szanatórium egyesülete/ Ha/Ha §"Az Újságírók Szanatórium egyesületérek igazgat sága pén­teken R<?Oz Rezső elnök elnökletével ülést tartott. Az igazgatóság. Rooz Re­zső elnök indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatároz*ii, hogy vészi Jé­zsef felsőházit-get. a Pester Lleyd főszerkesztőjét és Weisz Julián, udva­ri tanácsost, a Pester Ll«yd helyettes főszerkesztőjét r/ 5«, Gerő Ödönt a Pesten Lloyd főmunkatársát, a Magyar Hirlapirok országos ftyugdijintéze­tének alelnökét 70. születésnapja alkalmából átirátilag üdvözli s hogy az újságírás körül szerzett érdemsite t jegyzókönybe iktatja«/MÜI/ Ha/Ha -----

Next

/
Oldalképek
Tartalom