Napi Hírek, 1933. november/1
1933-11-13 [0310]
§ D e b r e c e n, november 11. Hétfőn délelőtt a debreceni gróf Tieza István tudománye<ye.temen , • . az élettani intézetben a belgyógyászati klinikai terem előtt és a köz ponti egyetem épültében alapsorában egyes egyetemi hallgatok csoportokba verődve megtámadta^ * zsidó egyetemi hallgatókat ás többeket tettleg bántalmazták, ek. k veiekedés során az élettani intézetben jelen volt hallgatok eiöadáa3 szerint több zeidc egetemi hallgatót ^lóditoMaJ^lilaz ajtón. Ör. Va-gna Zsigmond, az egyebem rektora, az egyetemen történt incidensről e következő nyilatkozatot- te.tt : "Ráesel 9 óra'.or jelentették nekem, hogy a klinikai telepen tumultuózus "jel énetek és verekedések történtek. Telefonon azonnal felhívtam az orvosi kar dékánját, illetőleg távollétében annak helyettesét, aki a lefolvt eseményekről azonnal jelentést tett nekem. Eszerint reggel S órakor az élettani intézetben dr. Went István professzor már az órája alatt hallotta, hogy az intézet udvarán lármás jelenetek folynak. Később látta, hogy egyes csoportok az intéztébe be akarnak jönni, iirre lesiet:tt és odament a lármás tömeghez. SamarXhX*iFs otoC©^ - ezt Went professzor is lát a -, hogy ott testi bánt a Ima zások történtek. A bántalmazó közül Bem sikerült senkit fc lismarni, nmiiből arra következtetünk, hopy a verekod5k nem mind egyetemi hallgatok, illetői.s nem mind orvostanhallgatok voltak. V/ent professzor ur azonnal oszlásra szclitnta fele tömege-t. Mielőtt az oszlás meg történhjtjit vobia, én már kiadtam az utasítást, hogy r klinikai telepet zárják ÍJ, c^tisztek&t éllits^mak az összes kapukhoz es c bent tartózkodókat a legszigorúbb igazoltatási eljáróénak v ssélfaLá. mielőtt az igazoltatás megtörténhetett voln-, b entar tótkod ók egy része társaikéegitségével . - *-• kerítésen keresztül elmenekült, így az igazoltatási eljárás egyelőre nem muta'.kozott eredményesnek, de még mindig folyamatban van. Reméljük, hogy az igazoltatási eljárás tová bbi részének megü; lesz ereüménye, Yt\Jty(r, • a klinikai telepen még mindig sok egyetemi hallgató i;ar'-ozkocik., I! Ü.Z ifjúság nagy része déltájban be jöt é az egye te m központi epületébe, ahol én a kiaudvaron csillapító beszédet intéztem az i^fjusághoz. felszólítván őket, hogy tartsák . távol magukat minden rendbontástól és hasonló elítélendő ve: ekedéstői, amely legszögesebb ellentétben áll a^mindenki által óhajtott nemzeti összefogás elvével, felszólítotton Őket, hogy azonnal oszoljanak s zéjjel és ke djék me g a /unkát. i ..o gv kik v oltak az in zultálok és kiket inzultáltak, {^^e LöiénQ m sTléljruT/f^ gáliapl^riT), a zonban erre vonatkozólag azeljaras folyamatban van; . Amint ez siKül megállapítani, összehivatom az egyetemi tanácsot, mert velem egvütt az egye tan tanácsa is elvan tökeibe arra, hogy ezeket a miiedenképen elitelendő jelenségeket minden rend elkezésre álló eszközzel elfojtja . Minden reménység meg van arra, hogy ezek a jelenségek nem fogaakjj-smétlődni, L^^" mert az if jus ágnak komoly, felelősségteljese bb része, különösen a felsőévesek, teljesen távolt ártották magukat a ve ekedés éktől ós a bölosészeti, theoloaiai, valamint jogi fakultáson rendben folytak az előadások." • QZJ k debreeni rendőrségre 7*8yet e mi verekedéssel kapcsolatban egyébként déli félkét órakor futón be az első feljelentés, amilyet Hovosi Lénárt István izraelita orvostanhallgató tett amiatt, hogy a belgyógyászati tantorom előtt megverték ós bántalmazták. , /MTI./ Ta/L