Napi Hírek, 1933. október/2

1933-10-27 [0309]

r § Belfast, október 27.James McOormick őrnagy, az észak írországi parlament konzervatív tagja ellen tegnap este merényletét követtek el. Két ismeretlen férfi egy külvárosi utcában feltartóztatta, rálőtt és'elrabolta irattáskáját. Az őrnagy, akit a lövés felsőkarján talált el, üldözőbe vette a menekülő tetteseket, de a vérveszteség követ­keztében összeesett. Az elmúlt héten beszédet mondott a parlamentben és kapcsolatban hoéta.az ir köztársasági hadsereget egy rendőrtisztviselő meggyilkolásával. /MTI/ rr § Paris, október 27. /Havas/ A Lindbergh-házaspár, amely tognap indult el az angliai Inversessből, délután 5 ora 25 perckcr leszállt Paris mollett a Szajnára. Lindbergh a légügyi miniszter képvi­selőjének üdvözlő szavad után a párisi Grand Hotelbe ment, ahol néhány napig akar tartózkodni. /MTI/ R §Szofia, október 27./Magyar Távirati Iroda/ Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter ma délelőtt'11 óra­kor Musanov miniszterelnökhöz mentek a nimsztertsn ácsi palotába, ahol tárgyalások kezdődtek a magyar és bolgár államférfiak között, ^megbe­széléseket a király által adott dejeuner után délután folytatja^. Kö/Vi R ,i S-z ó f.i aj október 27./? agyar Távira ti Iroda/ A Szófiá­ban tartózkodó magyar újságírók ma délelőtt megjelentek a királyi pa­lotában és aláirtak a király és a királyné látogatási könyvét* Chnstoff bolgár sajtófőnök ma délben ebédet ad a magyar újságírók tiszteletére. Kö/Vi §Londonbő'l jelenőin: 3Jlj Oulbertson, a hircs amerikai hivatásos bridgejátékos, kijelentette, hogy a pénzügyi válság következtében annyira mégcsappant jövedelme, hogy az elmúlt négy év • alatt csak 2Dd, ODC dollárt szerzett bridge játéksai és érért a végsőkig takarékoskodnia kell. Lemondott a dohányzásról, hasanált autót vett és foltozott harisnyát visel. Aí±I/ Vi/Vi §Londonból jelentik: Az egyiptomi vallásos ala—' pitványokmminiszteriuma takarékosságból bezáratta a hires Tekya-kolostort, amely a táncoló dervisek kiképző helye és otthona volt. minisztérium határozata hangoztatja, hogy a mai súlyos időkben a táncold dervisek ka­rának fenntartása indokolatlan fényxüzés. AiTI/ Vi/Vi *: - -í §Londonbol jelentik: Pirow délafrikai hadügy­miniszter Pretoriában, egy katonai szemle al salmár al mondott beszédében ismertette nagyszabású hadseregfejlesztési tervét. L délafrikai állam­szövetségnek - mondotta - hivatásos hadseregre van szüksége, amelynek ' magva 12 városi és 12 vidéki ezred lesz. Kindegyik ezredhez tüzérséget, lövészárok- mozsár- ós gépfegyverszak aszókat osztanak be. A légi had­erőt uj bombavető—rajókkal erősítik meg. L hadvezetőség különös gondot fordit'az önkéntes lUv ász ezredek és ifjúsági kadet t al .kain tok fájlese­tésére. 2000 lövész zászlóaljat szeri-ez és felhívja Valamennyi munka­adót, hogy elsősorban olyn munkásokat alkalmazzanak, - akik tagjai a lövészala kul átoknak. L .katonaság, ha belső zavargások alkalmáról a rend­őrségnek segit, oly an könny gázbombákat hasánál majd, amelyeket kézből, lövészárokmoz sarakból 5s repülőgépekről egyaránt lehet majd hajitaa i./MTl/ Vi/Vi _ _ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom