Napi Hírek, 1933. október/2

1933-10-21 [0309]

, ÁAvenol. / r Genf, október 21. /Wolff/*á népszövetség főtitkára Neu­rath báró német birodalmi külügyminiszternek a népszövetség: főtitkárságá­nak átadott jegyzékre ma válaszolt. Mindenekelőtt tudomás ul veszi, hogy a német kormány október 19.-én hozzá intézett jegyzékben előzetesen bejelenti a népszövetségből való kilépését, majd utal a népszövetségi alapokmány elsc cikkeléynek erről az esetről * wlt intéz­kedő harmadik bekezdésére. Eszerint a népszövetség minden tagja két évi felmondási idő leteltével kiléphet a nép- zövetségből, feltéve, hogy eddig az időpontig minden nemzetközi kötelezettségét teljesítette, beleértve a mostani alapszabályokból folyó kötelezettségeket. A főtitkár befeje­zésül megjegyzi, hogy a népszövetség tagjaival haladéktalanul közölni fogja a nemet külügyminiszter leve ÍJ t, úgyszintén az arra adott választ. /MTI/ Bl/Vá — ' ' R Unkára, október 21. /Magyar Távirati Iroda/ A na gyar kormányférfiak ma délben az Ismét pasával folytatott tárgyalások'után részt­vettek a Kjazim pasa által az ankarai Palaoe-szállóban adott dejeuner-n. Gömbös Gyula miniszterelnökön és Kánya Kálmán külügyminiszteren kivül hi­vatalosak voltak a magyar kiséret tarjai, továbbá résztvettek a dejeuner-n a magyar külképviselet tagjai is, valamint Ismét pasa miniszterelnök, Tevfik Rüstü külügyminiszter, a török kormány több tagja, a török polgári és Ifi ­tonai hatóságok legfőbb vezetői és a külügyminisztérium főbb tisztviselői. Délután fél négy órakor Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminisztert kihallgatáson: ' . . fogadta Gazi Musztafo Kemál pasa.'. A kihallgatás)n. amely több mint két óra hosszat tartott, Ismét pasa és Tevfik Rüstü bej török külugyminiczter is jelenvolt. A magyar vendégek ezután megtekintették a gázi palotáját, amely Ankarától néhány kilóméternyira magaslaton épült s függőkertek vezetnek bejáratához. A modern egyszerüséggel.rendkivül meleg Ízléssel épült palota szépségével minden látogatót elragadott, lt , ., gyar miniszterelnök és külügyminiszter ezután a Mhrmrra­kioszkba hajtottak, ahol teán vettek részt, amelyet Redjev bej, a török néppárt elnöke adott tiszteletükre, Gázi Musztafa Kemál pasa a na gyar kor­mányférfiak kihallgatása után Horthy Istvánt fogadta, majd a magyar sajtó ittidozó képviselői járultak a 1 örök kormányfő elé. Az újságírókat az elnöki • palotában Revfik Amir bej, a külügyminisztérium kabineti noka mutatta be Hickmet bejnek, a kabinetiroda vezetőjének és Dzselas őrnagy szárnysegédnek. A fogadás Kemal pasa dolgozószobájában volt és résztvett rajta Tahy Lász­ló anakarai magyar követ es Tevfik Rüstü bej kültfe yminiszter is, valamint a kabinetiroda főnöke. Gázi líusztafa Kemál pasa török nyelven igen meleg hangon üdvözölte a na gyar újságírókat s nyomatékosan hangoztatta a török­magyar testvériséget es tflyözletét és tiszte let é t küldte a magyar nemzetnek* A beszedet Tahy Laszlo követ tolmácsolta magyarul, majl az magyar újságírók nevében Bonda Jenő dr. köszönte meg a gázi szavait. M ,. A kihallgatások után Gömbös Gyula miniszterelnök a Palace­szallobrn fogaoa a magyar újságírókat és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott előttük a gáz inál szerzett benyomásairól. Ma este Tahy László megy? r kovet dejeunert ad, amelyet a na ­gyar követségen fog?aás követ. ..... . Holnap folytatódnak a tárgyalások. A magyar kormányférfiak ujbol megjelennek Ismét pasa miniszterelnöknél és letárgyalják: a még függő­ben maradt politikai és gazdasági részletkérdéseket. Ezután a két kormány együttes közleményt'ad ki a tárgyalás eredménéről. i Holnap délben Behidzs bej budapesti . török követ ebédet aa s ezzel az ankarai programra véget ér. A magyar kormány férfiakat és kísé­retüket, holnap este hét órakor ünnepélyesen búcsúztatják az ankarai állo­máson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom