Napi Hírek, 1933. október/2
1933-10-21 [0309]
§Kaposvár, októbor 21, Belezna községben még szeptember 8.~án'egy korcsmai mulatságnál összeszólalkozott Eacz János in Páosi "Vendel, mert Rácz nom engedte meg feleségének, hogy Pécsivel táncoljon, A vitatkozókat Jakab József húszéves fölomives legény szét akarta választani, amilől súlyos verekedés keletkezett. Bácz karót kapott; fel és Üldözni kezdte a menekülő Jakabot, aki futás közben visszafordult és késivel szivenszurta Báczot ugy, hogy az a helyszínen meg is kait. A kaposvári törvényszék most oartout tárgyalásán Jakab Józsefet erős felindulásban elkövetett haláltokozó súly :>s testi sérté.s bűntettében bünösnok mondta ki s ezért egyévi börtönre Ítélte, m § A Ncgrádmegyei tó-.dách Társaság Madáoh Imre születési évfordulóján január 21.-énBalassagyarmaton a vármegyeháza • dísztermében ünnepi felolvasó ülést rendez, amelyet emléklnkoma követ. A serlegbeszédet ezúttal Karafiáth Jenő ny, vallás ós közoktatásügyi miniszter, országgyűlési kénviselő, a Madách Tr'rsaság örökös tiszteleti ta^|a moneja. /M/ ^ § N a a; y k ő r ö s, október 21. A Gyóni Társaság évadnyitó ülésén, amelyét a budapesti líetropol külön termében tartott, tiltakozott a felvicéki jogtalanságok ellen. A műsor keretében Penér Tibor, Barbarics Lajos és rápai Molnár Kálmán saját'költeményeiket adták elő. Népessy Lucia, Hámory Jenő énekeltek. Urai Margit, Kárpát* Zoltán és Tdtn Béla zongoraszámokat adtak elő. Bárány Erzsi hegedült, Tompa Márta művészi szavalatával gyönyörködtette a hallgatóságot, Russkabányay elemér pedig legújabb elbeszélését olvasta fel. MÍ — : —;.. ^Nagykanizsa, október 2tf. Egy idegenbe szakadt nagykanizsai származású ember, Schless István salzburgi lakos, aki jótekonycélu adományaival állandóan szerepel a kanirsai egyesületek gyl'itőivem, most 20,000 pengőt ajánló t fel dr. Krátky István polgármesternek, hogy abból hagykanizsáVegy irredenta emlékmüvet létesítsenek, A város polgármestere most tervpályázatot hirdet 1934 febrttár 1.határidővel egy Magyarországot szimbolizáló emlékmű eszmei tervének elkészítésére. Az emlkékmünek Magyarországon található gránitból kell készülnie 'és ki kell fejeznie; l./Magyarország egységét és oszthatatlanságát, 2./ a trianoni békél * tarthatatlanságát. 3./ a magyar** ságnak a hátáért hozott véráldozatokat Mohács, Bécsujlaly, Nagyenyed. stb, . helynevek feltüntetésével. A pályázaton résztvehet minden magyar honos szobrász és építész, aki tagja a Mérnöki Kamarának,/MTI/ "l/VÍ y fal*}i*\sr*Xh — — — , § M i s k o 1 c, október 2tf. Borsod vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén táviratilag üdvözölte Gömbös Gyola miniszterelnököt azért* hogy október 6,-át nemzeti gyászünneppé avatta, A miniszterelnök Anaaraba utazása előtt az alábbi levelet intézte vitéz Borbély-Meczky Emil főispánhoz: "Borsod-Gömör és Kishont vármegyék törvényhatósági bizottsága abból az alkalomból, hogy a kormány október 6.-át nemzeti gyász-*ünneppé avatta, s íves volt engem távirati uton üdvözölni. Kérem a t. Törvényhatóságot, fogadja ezért őszinte köszönetem nyilvánítását, Ez a gyászünnep eddig is élt a szivekben ás a magyar társadalom mindig kegyeletes megemlékezéssel szentel ünnepet vértanúinak, mert tudatában volt annak, hogy ogy nemzet csak akkor lehet nagy, ha mindig vannak " olyan fiai, akik nem takarékoskodnak erejükkel."vérükkel ' sot életük- • kel, ha a nemzet javáról, létéről és szabadságáról van sző. A kormány tehát csak a nemzet lelkében már régen é\6 óhajt teljesített akkor, amikor vértanúinak nagyobb megbecsülésére októoer 6,-át hivatalosan ij[nemzeti gyászühneppő avatta. Hazafias üdvözlettel Gömbös s.k." AM/fl/h ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1 is