Napi Hírek, 1933. október/1

1933-10-14 [0308]

r Paris, október 14. /Conti/ Németországnak a népszövet­ségből való kilépése kora délután vált ismeretessé, úgyhogy a korai esti­lapok nem is tudták közölni. Minthogy ma szombat van es a Külügyminiszter is Genfben tartózkodik, politikai kórok sem tájékozottak egységesen az ese- ' menyről, úgyhogy nagyobb áttekintést nem lehetett kapni a hir fogadtatásáréi. A Quai d'Orsayhoz közelálló körökben ez első félórában, amely az első rövid hir után eltelt, nem tudtak állást foglalni és megelégedtek azzal amegjegyzésseUhogy az esemény kétségkivül rendkivül komoly és várat­lanul jott. Nincs kétség atekmtétben, hogy a minisztertanács, amely francia időszámítás szerint 13 óra 25 percig tartott és költségvtéési kérdésekkol foglalkozott, az üles végen értesült Németország fontos elhatározásáréi s valószínű, hogy az üles végén foglalkoztak is vele, de erről a hivatalos köz­lemény aligha adhat hírt. Meg kell várni, hogy más forrsából milyen nyilat­kozatok jönnek, hogy kepét lehessen alkotni arról, hogy Parisban milyen be­nyomást keltett a birodalmi kormány mélyreható lépése. ^™ ­, . . A Havas-iroda egyik közleménye e feltevéssel szemben ki jelent ti, hogy a minisztertanács hosszú tartamát semmi esetre sem a Németországból érkezett hírek okozták. A Havas-iroda szerint a miniszterek a minisztertanács alatt nem kaptak meg a németországi legújabb híreket ,és igy a minisztertanács Osak költségvetési Kérdésekkel foglalkozott. /M.T.I,/ He/Tó - ­r t ,-w Londoxl ? OiCtöber 14. /Conti/ "Hitler bombáia" "Német­ország kilép a népszövetségből" "Berlini szenzáció" felirásu színei új­sághír det menyek közlik a mai esős szombati délután a közönséggel az ese­f^&ihi* s íií 6 e 2?Llett feltűnést keltő módoTktlí lfif g ^ SiSon ^H^I 6 ' 1 §enfi jelentéseket. A közvélemény '1 k flszült­érdeklődéssel varja a kancellár, mai rádióbeszédét a ^ormánv áilásuontiá­ról. MacDonald miniszterelnök^ÖieouerAií^tttartózkodik é 7SS tobb.mértékadó személyiség, ükifcőí véreménynyilvánitásllehetne várnT az uj német fejleményekről, a hétvégét szinten Lndontdl távol toUil 01%?/ korokbena berÍird hire *zt^seket"nagyon G §Bukares t, október 14. /Magyar Távirati Iroda/ A buka resti ügyészség letartóztatta Márkus Viktor mérnököt és Badu János mecha nikus cinkostársát, aki : 20 és 10 leies pénzjegyeket hamisított. A le­tartóztatottak beismerték az ellenük emelt vadat. H^/Sz G §Buk ar es t, október l4«/Magyar Távirati Iroda/ Ma délután kellett volna egy lengyel repülőszázadnak Bukarestbe érkeznie. A Varsóból elindult repülőraj „zonbja. Lembergben megszakított útját és .• ross2 idő miatt Bukarestbe való érkezését elhalasztotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom