Napi Hírek, 1933. szeptember/2

1933-09-18 [0307]

§ P á r i sbdl jolentlk: A középeurdpai hely­zetről szo^ tnulmányéban Maurice Pernot a Revue des deux Mondes has.b­jain részletesen beszámol azokról a beszélgetéseiről, amelyeket Buda­S éstan kormányférfiakkal, pártvezérekkel, továbbá a gazdasági és pénz­gyi élet kiválóságaival folytatott, Imrédy-pénzügyminiszterről Pernot megállapítja, hogy rgyogdr.n képviselte Magyarországot a londoni nemzetközi górd a sági ártekozlecen, a'beszélgetés alkalmával előrebocsátotta, hoa-y a poli­tikai vonatkozások mellőzésével kizárólag a gazdasági problémákról óhajt nyilatkozni. Pornót részletesen ismerteti azokat a lejteeuté seke c, ame­lyekot .: pénzügyminiszter M:.gy-.rorsz% gazdasági helyzetiről tett és ki­emeli belőlük azt a megállapítást, hogy az utódállamok a háború óta ugy az alkotmányos, mint a gazdasági berendezkedés terén önálló és egymástól eltérő fejlődésen mentük keresztül, ami szinte lehetetlenné teszi közöttük a politikai szempontból is bizonyos egységesítést feltételező gazdasági együttműködést és a-dunai szövetség hefy roálli tását. - Egyébként- tette hozzá a miniszter - ugy Magyarország­nak, mint déli és keleti szomszédjának a mezőgazdasági termékek dtvételére képes piacokat kell elsősorban találnia; ilyen piacok csak Németorsz-%bai és Olaszországban kínálkoznak. Szükség van tehát arr , hogy a duai <X1*» mok gazdasági megszervezésébe ezt a két nagyhatalmat is bekapcsolják. Mi mindenesetre jó európaiak akarunk maradni es merev gazdasági elzárkő­zás helyett együttmunkálkod-'src törekszünk, - de adjál meg ehhez számunkra az eszközöket. Cikke befejezáséUl Pernot. arra a következtetésre jut , hogy a dunai kérdés, amelynek bonyodalmai annyira nyugtai ni tők csupán az európai államok együttes megegyezés év el oldható meg és nyomatékosan sürgeöi, kogy r SOK időfocsérlas és me :ő vitrtko 1 ás utón Európa szánk el végre ergát a cselekvésre.AírT/ Vi/Vi • Bécs, szeptember 18. /Magyar Távirati iroda/ Pabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter ma délelőtt ült össze megbeszélésre Stockinger szövetségi miniszterrel. A megbeszélések főként a Bécs­Hegyeshalom vasúti szakasz villamositásának kérdésével foglalkoznak és egyelőre csupán tájékoztató' jellegűek. Ke/Ke Becs. szeptember 18. /Magyar Távirati Iroda/ A Magyar­országra utazd angol képviselők és ujsáéirök két különvonattal megérkez­tek Becsbe. A társaság egy része, köztüK a képviselők, holnap reggel autóbuszon folytatja'utjat Budapestre* A többödk szeptember 20.-an külön­haion utaznak tovább. Ke/Ke nuy;7.Ar.OS IJEVl i.lAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom