Napi Hírek, 1933. szeptember/2
1933-09-16 [0307]
rr ű Uelgrád , szeptember 16. /Avala/ Tegnap nyitották mcg\ 1 .,- i a nemzetközi Ugyvóaszövetség évi kongresszusát Anazsclinovics tárcanélküli miniszternők, a szerb kormány képviselőjének jelöniét ében. A kongresszust'a szerb ügyved szövetség elnöke. Jakovics egyetemi tanár nyitotta meg, majd Andzselinovics niniszter üdvözölte a' . szerb kormány ne vő* bon a különböző országok több mint száz kiküldöttjét. A nemzetközi ügyvédszövétség ülnöke. De Brove hágai ügyvéd köszönetet mondott a nöleg fogadtatásért és fölolvasta a kongresszus által Sándor királyhoz intézett üdvözlő távirat szövegét. A főtitkári jelentés hangsúlyozta a nemzetközi szövetség és az amerikai ügyvédszövetség között folytatott megbeszéléseket, amelyeknek célja az amerikai ügyvedek csatlakozása a nemzetközi szövetséghez, bejelentette továbbá a t)izottság náZöö nénet tagjának lemondását. Magyarország képviselőjének felszólalása és különböző formaságok elintézése után bizottsági elnökökké megválasztották Leche luxemburgi és Popovics szerb ügyvedet. /MTI/ Ke/Ke rr § Belgrád, szeptember 16. /Avala/ Délszorbiában tegnap erős vihar dühöngött, amely súlyos károkat okozott. A hatalmas szélvész feldöntötte Skopljeber. Misztafa pasa mecsetjének minaretjét. Ke/Ke Ili./ § R ó m a, szeptember 16./Magyar Távirati Iroda./ A lapok részletesen közlik a Kánya külügyminiszter párisi látogatásával foglalkozó párisi és londoni lapszemlét. A Messagero londoni levelezője ugy tudja % hogy angol körök véleménye szerint a magyar külügyminiszter látogatásának valódi célja az, hogy meggyőzze a' francia vezető politikai köröket Magyarország jó szándékáról a dunai államok gazdasági együttműködése tekintetében; •v ,i'-> Í a dunai államok az együttműködés esetében különös előnyhöz juthatnának egységes kiviteli központ létesitése által. Ez a tengeri kiviteli központ Trieszt lenne. „•'•-..-• 'Természetes hogy Franciaország nem talál semmi Kifogásolnivalót ilyen együttmüködési tervben. Ismeretes, hogy Ausztria és Magyarország nemrégiben szélesebbkor!; szerződést kötött, amely nyitvaálx egyes szomszédallamok számára is. Londoni körökben egyébként ugy vélik, hogy ezen a téren Franciaország teljes egyetértésben van Olaszországgal. Valószínűnek tartják tehát, hogy a ma^var külügyminiszter megbeszélései a francia kormány tagjaival jelentékenyen ciosogithetk Ausztria és Magyarország, vatmint egyes sz omszédallamok gazdasági közeledését. Gu/ L