Napi Hírek, 1933. augusztus/2
1933-08-19 [0305]
Bécs, augusztus.;19./A Polit-sche Korresponienznak-jelentik Grachól: linkler mérnök aikancellá» csütörtökön St. Johsnn*Herbersteinben a landbung; ~ néoes gyűlésén beszédet mondott, amelyben a többi között a u öv étkez őket mondotta:Í5í agrárszövetségbeliek mint nemzeti jellegű párt a világ minden németjének egyesitése mellett vagyunk, de egyet nem engedünk ' raagunktól elvenni:a délnémet . jelleget, a német-osztrák fajtudaiot, a szeretetet a délnémet otthon iránt,amelyet a paraszt verejtékes munkával megművel és ez2el némotnok oríz raog. Nem alkarunk kinai falat Hómot ország határán emelni.de védekezünk a brutális erőszakosság ellen, amely minket azzal a.veszedelemmel fenyeget, fogy elvesztjük az önrendelkezési jogot és a függetlenséget, holott ezekre szükségünk van, nehogy gyakorlótere legyünk külpolitika-' mérkőzéseknek. Nem ' tölt ol minket ellenséges érzés "érnetorszaggal szemben, mert szerttjük ezt,de elutasítjuk a pártpolitikai lekötést, elutasítjuk a nemzeti szocializmust gazdasági, emberi es~ nomzoti okokból ogyarántt Emberies szempontjainkból elutasítjuk a nemzeti szocializmust, mert tudjuk, hogy a népek csak akkor virágozhatnak, ha . megférnekegymással. " További rejtegetései soráVaz-alkancellár utalt arra, hosy Ausztria Műkereskedelmi passzívuma egy milliárdról 400 millió schillingre volt leszorítható. Utalással arra,hogy Grácban _ szeütember 17-én megala|pil a Nemzet 1 ' Rendi Front,az alkahcellár végül igy nyiladozott :Fel kell építenünk a népjóléti igazságosság hazái át, amelybon a paraszt egyenjogú a többi renddol.Szcnvodélyosen kell küzdenünK azértrhogy a mi szép Ausztriánk német,szabad és független^ maradion.A pártállamot ki akarjuk küszöbölni és holyóbe a rendi államot tonni. A rcncK folepitós éppen a ' procukt+v hivatásoknak nemcsak a teljes önkormányzatot hozza majd meg,honom biztosit jafT" nzt a bcfo!ljást,amoly előr feltétele annak, hogy az alkotó munka teljes elismerésre találjon./MTI/ E/E - n^wut&r* r Berlin, augusztus 19./lolff/i közölte a zsidü távirati iroda egyik iele tését, amely szerint a kele tporoszorszag 1 postaigazgatóság értesiteUe a zsidókat, h~gy leveleidet toboe nem kézbesítik lakásu-.ra, hanem azokat este hat óra után maguknak .kell a postáról elvin.iök. Ez az állítás , mint a birddalmi posta' ügyi minisztérium negáldpitja, tel,esen légből kapótt./MTI/ r i £k LPJ-V*! augusztus 19./tfolff/ Az Ancre francia jelzőhajó, amely 50 révkalauznövendékkel kiképző uton van, szombaton délután ültonaba érkezett. A szokásos hivatalos kölcsönös látogatások botfán xasznek./IJTI/ •Ox/vl .... nD«7Ír.n« IFVKTTÁD