Napi Hírek, 1933. augusztus/2

1933-08-21 [0305]

§ Thurdnszky László dr.-t,a külügyminisztérium sajtó­osztályának h-lyettes vezetőiét, a lengyel Pqlonia Restituta-rend g arancsnoki keresztjével tüntették ki. /MII/ U/VÍ -r -r -r §B a latonfüred, augusztus 21. Balatonfüreden a " gyó>yépület helyiségében gyűlést tartottak az augusztus 27.4t53|. szep­tember*3.-ig tervezett Balatoni Bor-és Szőléhét-ügyében. .Cs. Darab József elnöki megnyitója után Dicanty Beaso min. tanácsos, a Bakteoro-* logioi Intézet igazgatója,fejtette ki a Bor- és S^őlőhét jelentőségét, Nemcsak az Alföldről, hanem külföldről is érkeznek ide iiagyssámu résztvevők és főkép Bal-tonf Üreden óhajtanak z k lönvonatok közön­sége számára értékes és érdekes látnivalódról is gondoskodni. A bala­tonfüredi és környékbeli borok bemutatásén kivül a községből ünnepi felvonulás lesz Balatonfüred parti sétányára. Lovasok, magyarruhás lányok, régi néptáncok fogják az ország számos részéről ideérkezőket szórakoztatni.Oeéplő Ernő, a Balatoni Szövetség igazgatója, Brinzey Aurél fürdőigazgató és mások felszólalása után megalakították a ga.zda& pr gramm részleteit. Az első különvonat augusztus 27.-én,vasárnap , reggel 9 és 10 óra között fog Balatonfüredre érkezni. Bécsből ugy autóbuszokon, mint vonatokon jönnek ide érd~klődők./Mrl/ Vi/7:. 5 -o- Székesfehérvár, augusztus 21. A Magyar­almás községhez tartozó Alsőpusztán a.z cgyiK szérűben cséplés közben a traktor ki puf fogójából kipattant egy SZIKIT., amely meggyújtotta az aszta só t, maid lángba be ri folt a a szalmakazlakat is. Az asz tagon dolgozó két két muiikasleány leugrott s mindkettő lábát törte. ' Vala­mennyi kazal s a cséplőgép is elégett. A kár mintegy 10.0 0 paag5, de biztosítás révén megtérül. AíTI/ f}n ™r] _ _ _ r • Berlin aug s' tus 21. Göring birodalmi légügyi minisz­ter, mint a Német Laekiadók Hírszolgálati Irodája értesül, uj rendé-' lettel szabályozza a repülőgén -utasok által használható fényképező­gépek?* . A miniszter utasítja a rendőrséget,a légiforgalmi társasáo-Oicat :és a repülőgépek vezetőit, hegy a legszigorúbban ügyel­jenek arra, hogy a birodalmi légügfrminíszter külön engedélye nélkül egyetlen repüloutas se vihessen magával, illetőleg haiználnasson repülés közben fényképezőgépet, k fényképezőgépeket az utasoktól el kell venni és uoy "kell biztonságba helyezni, hogy 9 utközbeniAlTI/ <\ *y. TJEK O **• w -o- Varsó, augusztus 21./Magyar Távirati Iroda/S-ent István napján a varsói raa~yar követség Miske-Gerstenberger Jenő báró ügyvivő vezetésével ünnepi misén ve.t részt, amelyen a magyar kolónia és a magyar-iene-yel egyesület tagjain kívül igen sok magyarbarát lennel veti részt. A mise alatt Bárai-Briefmeister Ilona magyar egyházi da­lokat énekolt mély érzéssel és az énekkar a magyar Himnuszt és a Magyar Hiszekegyet énekelte. Ssután Trzeciák prelátus lelkeshangu ' beszédei/ Szent István érdemeiről és történelmi nagyságéról, továbbá a lengyel és a magyar nemeet barátságáról. Ku/Vi /Xw,... c x. c it­t-o- Varsó, augusztus 21./]fiagyar Távirati Iroda/ 1 keletouropai orténészek kongresszusán, amely vasárnap kezdte meg munkáját Varsóban, Lukinich Imre budapesti egyetemi tanárt választották meg a kongresszus egyik alelnökének es a keleteurópai történészek folyóirata szerkesztő­jenek. Lukinich dr. érdekes előadást tartott a kongresszus, tagjai , előtt az erdélyi fejedelmek külpolitikájáról. ORSZÁGOS"TTEVKLTAR Ku/Vi - - - Kszekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom