Napi Hírek, 1933. augusztus/1

1933-08-05 [0304]

A § C h i c a g o, augusztus 5./Havas/ Settle hadnagy helyi óra szerint reggel 4 ora 06 perckor felszállott, hogy a sztra­toszférába repüljön. A léggömb szédületes sebességgel emelkedett fel és csakhamar eltűnt a város feletti ködf elhőfoen. Alig tiz perc múlva azonban Soldierfilden a tisztek telefonon értesitést kaptak, •hogy a léggömb egy közeli teherpályaudvar mellett az egyik utca­kereszt ezodésnél lezuhant, de a pilóta sértetlen maradt. A tömeg valamint Settle hadnagy felesége azonnal a lezuhanás színhelyére sietett. Settle hadnagynak valóban semmi baja sem történt. Elmon­dotta, hogy mintegy I9OO méter magasságban meg akarta állitani lég­gömbjet, a stabilizációs szelep azonöan nem működött, és a léggömb gyorsan kezdett alászáliniíSLába próbált meg minderik. a iezuhanjást nem tudta megakadályozni. Settle hadnagy nagy megelégedéssel állapí­totta meg, hogy a zuhanás semminő kárt sem okozott a készülékekben* Kijelentette, hogy rövidesen ujbdl megkísérli a felszállást* /MTI/ Gu/Vi - - ­A § P á r i s , augusztus 5./Magyar Távirati Iroda/ Az Ex­celsior newyorki távirata szerint az acélipar képviselői közölték a nemzeti talpraáliitás vezetőségével, hogy eljutottak az engedmények végső hátamhoz s az acélipartol többet már nem lehet kívánni* Gu7Vi • A .. § M a d r i d, augusztus 5./Havas/ A földreformbizottság a reform végrehajtásának siettetése végett elhatározta^ hogy tüstént megkezdi a. spanyol grandok birtokairak kisajátítását, akik a reform alkalmazása ellen • felebbeztek. /MTI/ Gu/Vi - « ­§Londonból kiöntik: ür. Haraszti Emil budr.Trsti egyetemi magántanár : ondkivül érdekes eng oln ve Ív ü előadást trrtott az angol-magyarzenetörténeti kepesolatokról a NemzetL8zi Zenekutctá­si Társaság /International Society for husinál Research/ cambridcei nemzetközi zenetörténeti kongresszusán. Az előadó kimutatta, hogy a magyar dal főként a fflagynr táncok utján jutott cl Angliába, Az első magy-r táncot Londonban Barboria, a hircs olasz táncosnő, járta 1740-ben Farquhar "The Rocruiting Officer" cimü vígjátékában. 1813. áprilisában mutatták be a londoni Kinga Theatreben a "Hungárián Oottage or lllustrióus Pugitivcs" cimü ma gyárt ár gyu balettet, melynek koreográfiáját Didolot, I.Sándor cár udv-n szinMzairk francia koreográ­fusa, zenejet Vcnuc olasz zeneszerző irta, szövegkönyve egyetlen pél­dányát a Brcra-könyvtárban, zongorakivonatát a Britigh-Museumban találta meg Haraszti. Eveken át nagyon kedvelték Londonban EAkóczi és Bákócziíé magyar táncát, melyet ol- sz dallamr- irtok. Haraszti t~nár előadását a kongresszus előkelő nemzetközi közönsége a legnagyobb érdeklődéssel fogadta és hosszasan megtapsolta ./MTI./ L/L § L o n d 0 n b ó 1 jelentik: A Bank of Engla.nd palote je­nek kibővitésc során folytatott ásatások alkalmával n~gy melységbon igen sok emberi csontot, teljes csontvázakat és koporsomara ványokat és tizenkét méternyire a föld alatt 150 kiló sulyu ólomkoporsót is találtak, benne egy 210 centimétérnél hossz".bb csontvázzal. AZ óriás, kit 0 Bank of Sngland aktt temettek cl. Carnern olasz óriás boxolonál .is jóval magsabb lehetett. A történészek azt hiszik, hogy a lelet a. ,j'Gordon-fé,c zendülésscl áll összeköttetésben, nclynck áldoza fr.it a bank mellett lévő Szent Kristóf-templom temetőjében, földel­ték cl. A templomot 1781-ben lerombolták, s a sírkert egy reszét a bank építéséhez vették igéidbe./MTI./ L/L ——————

Next

/
Oldalképek
Tartalom