Napi Hírek, 1933. június/2

1933-06-18 [0301]

§ S z e ge d, június 18. Nagy érdeklődés mellett folyt le vasárnap a városháza közgyűlési termében az OMSB ez évi vándor­gyűlése. A gyűlésen megjelent Purgly Emil volt íölemiyelésűgvi minisz­ter és Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspök is. A vánaorgyűlést Fodor *>enő gazdasági főtanácsos nyitotta meg, majd Sommsich Laszlo grófnak, az OMGE elnökének adta át az elnöki széket, Somssich László gróf először a földmivelésűgyi miniszter képviseletében megjelent Békessy Jenő minisz­teri tanácsolt és flattfelder Gyula megyéspüspököt köszöntötte. Békessy enő az üdvözlésre válaszolva hangsúlyozta, hogv a f ölomi ve le sügyi mi­niszter mindenkor nagy f igy elemmel kiséri az OKÉ munkádat. Tóth Béla dr. városi főjegyző. Szeged város közönségének és társadalmának üdvözletet tolmácsolta. Somssich Lászlö gróf elaöki u eszed ében a vándor­gyűlés célját ismertette^majd kijelentette, "hogy iWagyarorszagon csa& tg,ys»gesen vezetett mezőgazdasági politikának van he­lye. A mai súlyos viszonyok abból álltak elő t hogy a mezőgazdasági termé­nyek árai olyan alacsonyra estek,hogy jóformán a termelési költségeket sem lehet fedezni belőlük. Súlyos gondot okoz kivitelünk lehetetlensége és az, hogy az elzárkózás minden oldalról mutatkozik. Meglehetősen súlyos problé­ma előtt állunk, de azt hiszem, hogy ha jo kar^t mutatkozik, akkor ezt a^kérdést legalább részben megoldhatjuk. A gazdaadósságok problémájának rendezésénél ki kell terjeszkedni egyfor mán^a kamatszolgáltatásra és a hátralékos kamatok egy bizonyos csöH:entésé­re és végűi a tőketartozások rendezésére is, Az OM a Mezőgazdasági Kamarával egyetértésben emlékiratban foglalta össze a gazdák ivánságokat. * * . Foglalkozott' a jelzalogadőssagok kérdésével, hangsúlyozta, hogy nem lehet megengedni, hogy egyes pénzintézetek üzletszerűen összevásárolják a zálogleveledet és fojtogassák vele a gazdatársadalmat, A legégetőbb kérdés a mezőgazdasá­gi termények értékesitesének megszervezése. Végül a gazdák szerve­zettségének szükségességét hangoztatta, A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a vándorgyűlés lovag Floch-Reyhersberg Alfréd dr. indítványára-táviratilag üdvözölte születés­napja alkalmából Horthy Miklós kormányzót, Ezután Matschenbacher Emu dr. felsőházi tag;az OKGE igazgatója tartott előadást "A mezőgaz­daságig érdekképvisel etek szerepe a mezőgazdasági válság leküzdésében" cdm­mel. Vitéz Bittera Miklós gazdasági akadémiai tanár és dr.Obermayer Ernő fő vegyész előadása után vita következett, amelynek során Tarányi *erenc a toagyar Mezőgazdák Szövetkezetének megmentését kérte a kormánytól; Ka­mocsay Gábor, vitéz dr.Gárgyán Imre. Szigethy Pál dr. és Kogutowitz Ká­roly ür. , egyetemi tanár szólaltak meg fel és végül Klár Jenő az egy gazdasági egyesület t égisze alá való tömörülést sürgette. Az ülés után társasebéd volt es a vándorgyűlés résztvevői tovább utaztak Mezőhegyesre az állami ménesbirtok megtekintésére. (ATT/) * a/ bz *•. — §Szeged, június 18. Két svéd tudós, Ernst Klein stockholmi etnográfus és felesége Elis Behmer régész Szegedre érkezett es megtekintette* a szegedi múzeum régiséggyűjteményét. Tanulmányozták ' a tiszai halaszéletet, majd autón tovább utaztak Belgrád felé. [Wl] ia^ QZ "«Í . *•

Next

/
Oldalképek
Tartalom