Napi Hírek, 1933. június/2

1933-06-29 [0301]

/Az alsópetónyi tudósítás vége./ A község melletti szabadtéren nagy közönség gyűlt egybe a járás községeinek népéből. Az ünnepélyen a régi népzenét, népoalokat és népszokásokat mutatták be. Nagy érdekessége volt az ünnepnek a gyermeknépviseltbemutató, amelynek során mintegy száz külön­böző népviseletbe öltöző- t négyéven aluli gyermek vonult fel. Dr. KetényrRezső főszolgabíró megnyilvbeszéde utána tereskei elemi iskola tanulói mutattak be nagy siker mellett haza­fias színdarabot, majd a járási dalára 'k versenyeztek, jfe.na pedig szava­ló-, ének-, szájharmonika, kézi harmonika, citera, Ionotok- és dudaverseny következett. Valamennyi versenyző a falu egyszerü népéből került 3a es sikeres szereplésükke 1 sok tapsot arattak, A verseny vegén vitéz Keresz­tes-Fischer Ferenc belügyminiszter osztotta ki a di;,akat. E/L — ::: Genf, junius 29. /Wolff/ A nemzetközi munkaügyi értekezlet ma egy szociáldemokrata szakszervezeti kiküldött javaslatára határo­zatot hozott ; amelynek értelmében a nemzetközi munkaügyi hivatal igazgató tanácsa a népszövetséggel együtt intézkedéseket tesz a Német­országból menekült zsidók elhelyez és ere,, A határozat elfogadása ellen csupán Portugália két kormányképviselője szavazott, A szavazás alkalmával Kupers hollandi szakszorvezoti kikül­dött rendkívül éloshangu boszádot mondott a németországi hitlor­ízmus ós különösön Göbbols propagaadaminisztor szomélyo ol.-. t. -\z an­gol kiküldött viszont hangsúlyozta, hogy Anglia a határozat olfogadáf­eaval semmiképpen som akar bírálatot gyakorolni a németországi osomó­nyok fölött, hanem csupán menokültproblémának tokinti a kérdést. /MTI/ El/ Cs ' '

Next

/
Oldalképek
Tartalom