Napi Hírek, 1933. június/2
1933-06-25 [0301]
4.) f S z o In o k , junius 25. Járvas Imre 11 éves tanuló ésíj^e* huga/megáradt Zagyvában fürdött. A gyerekek mélyebb vizbe kem ltert s minthogy úszni nem tudtak, elmerültek. Apjuk azonhai utánuk ugrott, el is érte az egyik gyereket, a mentés közben azonban ő is annyira elerot lene tett, hogy kénytelen volt gyermekét elengedni és partra úszni. Ekkor ért oda Haut Antal cserkész, ki gondolkodás nélkül a vizbe ugrott és megfeszített erővel kimentette a már víz alá merült két kis gyermeket. A partonállók lelkesen me^ljenezték a bátor életmentőt. /MTI/ Me/Kr. fSzolnok, junius 25. A szolnoki reálgimnáziumban vasárnap lepleztek le fényes ünnepség keretében a világháborúban hősi halált halt növendékek emléktábláját. A z ünnepélyen a városi, jegyei, katonai-és egyházi hatóságok képviselői nagy számmal vettek reszt ./MTI/ Me7Kr. M § B ó m a , junius 25. /Magyar Távirati Iroda./ A Szent Péter templomban történt merénylettel kapcsolatban a következőket jelentik: A Szentpéter templom előcsarnokában az őrök ma délben feltartóztattak egy ismeretlen férfit, aki kis kézibörönddel a kezében akart a templomba lépni. A templomba tudvalevően: .... , . fényképezőgépet,botot, kézitáskát stb. nem szabad bevinni és ezért az ismeretlent a bejarat mellett elhelyezett ruhatárhoz utasították. Az ismeretlen leadta a kézitáskát, .bement a templomba. 12 óra 12 perccel, amikor a hivek éppen az utolsó szentmiséről távoztak,a ruhatárban elhelyezett kézitáska felrobbant és a közelben állo megy személyt megsebesített. A sebes, ltek valamennyien olasz állampolgárok. Egyikük, Andreis pizai mérnök, , •-. .. r:rrUr. -a,. •.. elvesztette eszmeletet. A két másik sebesült sérülése 7-10 napon beiül gyógyul. A negyééik sebesült egy fiatal hölgy bekötözése után eltávozott a korházból. A sebesülteket azonnal beszállítótták a kórházba és a ruhatárban rendét teremtettek, ugy nogy * perwel a merénylet után a templomból kijövő hivek semmit sem vettek észre a történtekből. . Anyagi kárt a robbanás nem okozott, mindössze a ruhatári padon láthatók kisebb karcolások. Az azonnal, de minden feltűnés t nélkül lefolytatott rendőri vizsgálat megállapította, hogy a pokolgép karkötő-órával volt összeköttetésben, villamos zseblámpaelemekből és fekete-lőporral töltött dobozokból állott. Az óra számlapját megtalálták és pontosan 12 óra 12 percet mutatott. A vizsgálat a legnagyobb eréllyel folyik. Érdekes, hogy az eseményből alig vettek észre valamit és a templom forgalmában egy percre sem merült fel akadály, mindenit szabadon jöhetett-mohetett a templomban, mert bizonyésra vették, hogy a tettes 12 óra 12 porc előtt okvetlenül eltávozott a templomból. Rövid időn belül ez a második eset, hogy merényletet kisérelnek meg a Szent Péter templom ellen. Legutóbb 1931-ben követtek el merényletet, amikor az egyik gyóntatgszékben helyezték el pokolgépet* Ízt azonban felfedezték és a vatikáni kertben helyezték el, ahol éjjel 1/2 2 órakor hatal mas detonációval felrobbant. Ez a bomba sokkal erősebb volt mint a mostani, ekrazittal töltötték meg és sokkal nagyobb pusztítást vitt volna véghez, ha a merénylet sikerül.. • Ma délutánra a Szent Péter templom kepe semmit sem valzozott. A kapuban a megszokott alkalmazott tartózkodik, a ruhatárnál is rendesen folyt a munka és csak a templom létogatÜi néztek félénken a ruha tar fele, ahol a bomba felrobbant. Ha/Kr. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció r . . B e rí i n, junius 25. /Conti/ A volt porosz birodalmi minisztériumban, amelyben a birodalmi véderő minisztérium egyes osztályait is elélvezték,a kora reggel.I órákban gyúlékony anyagok meggyuladása következtében tuz keletkezet-, Az idejében értesített tüzolt ók a tüz tovaterjedését megakadályozták. A ki ? jelentéktelen./MTl/