Napi Hírek, 1933. június/2
1933-06-22 [0301]
.Fontos, hogy olyan vezető emberek áll jenek r szövetk-zetdUlén, akik át vannak hatva r. szövetkezeti gondolat lényegétől. Nem elég azonban csak lelkesedni, érteni is teli ehhez 6 munkához. Az én tapasztala^' som az, hogy sokat akarunk, sokat markolunk. Es is anak idején azt a hibát követtem cl, hogy megcsináltam a " MOVE" szövettezetet, e " Hangya n megkerül sós óv el, ahelyett, hogy kooperáltunk volna a " Hangyával", pspbb ezt megtettük ős azt niszem^ helycsen tettük, mert most a gondokat ő viseli és nem én./ Derültség/ A magyar individualizmusba ól folyik, hogy a magyar, ha valami jó dolgot lát, annak nyomben kohkurrenciát támaszt, ahelyett, hogy saját erőit is felajánlaná. Erős, anyagilag jól megalapozóit szövetkezetek, megfelelő célkitűzéssel és megfelelő vezető emberekkel: ezek biztosit jak egyedül a programm megvalósítását, ami tehát nem tőlem, hanem önöktől függ. /Nagy taps/ Ha azt a költészetet, amájgf: az előttem szóló barátom beszedőben megnyilvánult, gyakorlati munkára alakit jak: át, akkor bizonyos vagyok benne, hogy Károlyi Sándor gr-óf eszméje valósággá fog válni. Azt is mondotta az előttem szóló ; hogyha mégegyszor a világra jönne, akkor újra kisgazd- lenne ós nem közjogi^ólt-Csag. ,Ez rendben van, de ez a kényelme s álláspont. /U s y van ! ügy van \f En is vágyódom a virágos mezo után és szenvedélyesen szeretem hallgatni a pacsirta ónokét. CQ kötelese óget vélek teljeeitotti, amikor elvonatkoztatom magamat ettől .a csabijő kóptől ós mai hegemen sisiphusi munkára vállalkozom a nemzet erdekében./Nagy éljenzés A taps./ A Lovász Jánosok feladatata szeretni a wm: isi magyar földet, az ón feladatom,ncgórczni ezt a szcrctot./Eljenzős/ Az őfeladatük megtartani, az ón feladatom megvédeni azt a föld et.£ Nagy. taps/ Az ő f J.r.datuk megművelni a földet, az en föladatom lcnotfBVWt.tenni n föld terményeinek megfclcíő értékositéset. /Viharos éljenzés./ Minthogy azoknak a helyzete, akiket az én Lovász János barátom kepbisol, kényelmesebb, elvárhatom, hogy amikor ezt a nehéz feladatot a maik világgazdasági ős politikai káosz közepette vállaltam, engem kövossonok, mert az én utam a becsület, c bölcsesség<£v bátorság utja, a magyar hit, a magyaf •i^ömjCgek és a magyar gondolat utja. /Viharos éljenzés ős taps./ Nchairy nap elött azt mondottam a képviselőházban, hogy ai. cmbo.-nck elmegy a kedve a közélettől. Sokan, akik engem nem ismernek, örültek ennek. Izonban ért ezt nem azért mondtam, mintha tényleg elment volna a kedvem, csak rámutattom erre, mint szimptóméra. Amikor Berlinbe röpültem, hogy a magyar mezőgazdaságnak piacot szerezzek, akkor azok, akik három héttel ezelőtt még sürgették, hogy a miniszterelnök kövessen cl mindent a mezőgazdasági cifcfcek értókesitcsénck clomozditáslra, azokat most , hogy enr.ck eleget tettem, kissé hátbotomactak. Aki politikára vállalkozik, annak jó ? ha páncélban jár, s nem törődik azzal, har morgezett nyilakkal lövöldöznek foleje, különösen, ha a nyilak nem táláéinak. /Ugy van/ Derültség./ En teljesen megbizom a "Hr.ngya ,; vezetőségében és hajlandó vagyok minden reális javaslatát elfogadni ős a legmesszebbmenőén támogatni. Arra kárcm Önöket; tartsanak ki Károlyi Sámdor gr-éf. pro grammja mellett, amely _ ugy látom - a reális és közérdekű haztíaságl életfelfogás programmja. Bármennyire idealisták legyünk is, a földön kell járnia annak, aki gazdasági ordek kot képvisel. Igen fontos tehát, a szöyetkozcti vezetők helyes megválasztása. No érvényesüljön személyi protekció, képezzék ki emb: rciket, hogy minden vonatkozásban m. gfíeleQenok, a követelményeknek. Vigyék keresztül és valósitsák meg a szövetkezeti gondolatot, amely_ neinzctépitő gondolat, tehát igényt tarthat reá, hogy a tömegek csatlakozzanak a mozgalomhoz. A szövetkezeti munkában, üzletvitelben es arubcszergósben is érvényesülnie kell a helye-aafelfogott üzleti szellemhek, Akkor néltán várható a szövetkezeti, • '.... Megbecsülése. /Helyeslés/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁ Ba/Ba /^Awn / - \ Kszdcdó