Napi Hírek, 1933. június/1

1933-06-07 [0300]

Az olasz kormány, amikor az egyezmény megteremtését javasolta, a zava­ros európai légkörben egészséges reálpolitikai akcióra gondolt,- de nem volt célja, hogy bármilyen különleges kérdést tűzzön napirendre. Az egv-ez­mény arra tőreiszik. hogy uj politikai légkört teremtsen^ amelyben a dol­gok természetes feJlődlaéWl eredő kérdéseket elfogultság egyoldalúság nélkül meg lehessen vizsgálni. Világos, hogy az egyezmény következményeit hamarább vagy kevésbbé hamar lehet majd hasznosítani, a szerint JOOQ alkalmazását milyen szellem tölti el. - Nemzetek Szövetségénekelőnyere válik a tanács állandó tagjainak rendszeres együttműködése es a nagy kérdéseket teljes nyugalomban lehet majd tanulmányozni és megoJaani. Mussolini azzal fejezte be beszédet, hogy a szükséges ala­kiságok elvégzése után a* egyezmény végrehajthatóvá valik.A benne meg ­nyilvánuló slellem lehetővé teszi, hogy Európában a^beke tiz esztende­jét biztositsuk és lehetővé tegyük a súlyos es szoyevemes problémák megoldását. Az egyezmény sorsát minden országban érdeklődéssel ,söt szorongással kisérték. Megkötését mindenütt nagy megelégedessél fogjak fogadni a tömegek, akiknek jó ösztönük van a történelmi események iga­zi horderejérői. Mussolini azzal az óhajtassa zarta fe}tegeteseit, hogy ez az.esemény valóra- ' ...(a népeknek nemcsak re meny eit, hanem . bizonyságait is. váltság ... • , . Mussolini beszédét többizben szakította, felbe a tetszés élénk megnyilvánulása, ^eszéde végén a szenátus tagjai nagy ovációban részesítették, amelyekben a karzat közönsége IS reszt vett és az egész hallgatóság a fasiszta himnuszt énekelte el. /í^.i/ Cs/Sz /r/ Bérli n, iunius 7. /Centi./A négyhatalmi egyezmény dol­gában a német állásnoat a következőkben foglalható összeg. Az egyez­mény mostani alakjában egyáltalán nem teljesiti a hozzáfűzött reménye— ketjrNem hoz megegyezést minden lényeges pontban, de a jövőre a béke erősebb munkálását jelenti. A Mussolini-fele terv alapgondolata megma­radt.'kifejezésre jut az 1. cikkelyben, amely világosan kimondja, hogy az európai politika irányítása a jövendőben a négymatalom kezében less; áfí hogy az együttműködés célja a béke fenntartás*. Világosan kife­" jézésre jut a" be vezetésben, hogy erre a népszövetség egymagában nem ele­gendő, szükség van a nagyhatalom együttműködésére. Igen fontos, hogy a népszövetségi alapokmány \9. szácaszát, amely a békeszerződések revi- ' ziójat lehetségesnek mond ja/^tt elsőizbon szerepeltetik uj szerződés jen. Fennáll a lehetőség, fyogy szóvá^ögyiik a nagyhatalom elptt a le­szerelés kérdését. Amifez egyenjogúság kérdését illeti, §r vényben marad a-december 5.-i nyilatkozat. A leszerelés {ae/ az egye niogus ág kérdésé vei r.í^V-á kapcsolatosan megállapítható, hogy a nógynatalmi egyezmény nna' k korlátozza mindazt, amit errevonatkozoan a birodalmi kancellár a birodalmi gyűlésben tartott nagy beszédében kijelentett. Az ogyozmeny megítélésénél számításba kell venni azt a tényt is, hogy útját állja BómetorsZág elszigetelésére irányuló minden kísérletnek. , iíémotor- * szág az európai politikában azontúl a döntő tényezők között szerepel. Az ogyozmeny lehetetlenné teszi Franciaország számára; hogy a leszerelés kérdésében tovább ie nehézségeket V támasszon. /MTI,/ flA^JJ, Vé/L — • .

Next

/
Oldalképek
Tartalom