Napi Hírek, 1933. május/2

1933-05-22 [0299]

§ Felkertek a következő sorok közléééro; A csehszlovákiai nagyar nemzeti párt lévai nagygyűlésén mondott bőszé de r.iről non ninden budapesti lapban jelont neg hu tudósí­tás. Ez a körülmény indit arra, hogy nogállapitsaii a köcretkezőket: A nagygyűlésen tiltakoztam a szlovciaszkői magyarság ön­rondlokező jogának elkobzása ellen és amikor *a cseh publicisztika által fölvetett népszavazás kérdésével foglalkoztam, azt mondottam, hogy erre a szavazásra semmi szükség nincsen, mert Szlcvoa.szkó magyar népe és a magyar pártok ebben a kár cos bon már megnyilatkoztak, amikor önrendelkező joguknak teljes biztosítását követeltek és kijelentették, hogy a cseh­szlovák köztarsaságba való bekebelezésük akaratuk ellenére és megkérde­zésük nélkül törtért* Ennek az igazolását kérten a nagygyűléstől és .egyben,a nagyar nenzeti párt országos hivat-los nagygyűlésének hozzájárulását po­litikánknak abbén az irányban való vezetéséhez* Pro dono! Ennek a nyilatkozatnak szives közlését kéri a t. szerkosztőségtől: Szent-Iváry József prágai nemzetgyűlési képviselő, a csehszlovákiai nagyar nonzeti párt vezére. Z/Ke r Ki cl , ndjus 22. /Conti/ Hitler Adolf birodalmi kancel­lár 11 órakor raagérkezett az itteni repülőtérre. /MTI/ Ke/Ke r Berlin, nájus 22. /Conti/ A négyhatalmi ogyoznónyről folytatott megbeszélések befejezéséről na délelőtt forgalomba került hí­rekkel kapcsolatban beavatott helyről ki jel öntik, hogy azok nem, felölnek DOC a tényeknek, Miraonesctrc igaz az, hogy Göring dr. porosz miniszter­elnök Rónában folytatott tárgyalásai a négyhatalmi egyezmény ogesz kér­dését lényegesen előbbrevittek. A tárgyalások azonban neg nem ertek vé­cét, noha minden remény megvan a mielőbbi fordulatra. Az érdekélt romi •' nagyköveteket na estére meghívták az olasz külügyminisztériumba, hooy folytassák a függő kérdések negbeszélesét. /MTI/ lÍQ ^ 0 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom