Napi Hírek, 1933. május/1
1933-05-11 [0298]
r Neustrelitz, május 11. /Wolff/ A mecklenburgstrelitzi prszággyülés mai alkotmányozó ülésén először az elnökséget választották mes. Az elnökség tisztán nemzeti szocialistákból áll. ülnök Scherneu képviselő lett. A bizottságokban csak nemzeti szocialista tagok lesznek. Az alkotmányzoó ülés megszakítása után Schernau elnök kozotte 7 hogy nártosonortja teljes mértékben kívánja az összbangbahozatal keresztülvitelét. Epén ezért Stichtenith eddigi államtanácsost.allamminisztérré npvezték ki. Dr. Michael német nemzeti párti allamminiszter nyilatkozatában kijeientette, hogy továbbra is hivataltan levőnek tekinti magát. xa/Vá r Stuttsart , május 11. /Wolff/ Murr birodalmi helytartó Mergenthaler eddigi'közoktatásügyi és igazságUgyminíaztert miniszterelnökké nevezte ki. A miniszterelnök javaslatára, aki egyben a közoktatásügyi" . minisztérium vezetését is átvette, belügyminiszterre es igazság iSyminisz térré dr. Schmied országgyűlési elnököt, pénztfeyminiszte rré dív^ehlingert. a gazdasági minisztérium ve-zstcje-ve dr. LeWállamtanáesőst és egyetemi tanárt, az államminisztarium vezetőjévé Waldmann eddigi állautanác.-o st nevezte ki. /MTI/ "J-ii/ Ta/Vá § Az Anyák napja nrogrammja. Ez esztendőben ^május K.-ére esik az Anvák napja és az országos nagybizo ttság az ünnepség előke születeit mér teljesen befejezte. Az idén is a különböző egyházak templomaiban es az iskolákban áldoznak az Édesanya tiszteletének. Ezenkívül, a nagybizottság az Ónálló Hivatásiam Bolgozó N&k egyesületeinek es Klubjainak Szcyetsegevel együtt 14.-én délik" Ál 12 órai kezdettel matinét rendez. Akik meghívóra igényt tartanak és még nem kapták meg. forduljanak a na^izottsag elnökségihez, Budapest, IV, Bástya-ütoa 12. I.em.2., telefon: 856-45. Ta/Vá § A Magyar Távirati Iroda jelenéi : A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint egyresztől az összes magyar távbeszélőközpontok, másrészről Bombay és Foona britindiai városok között a távbeszélőforgalom május 3,-án megnyílt, A forgalom Budapest és London között kábelen, London és Brit-India között rád iótáv be szelő utján bonyolódik le. A háromperces beszélgetés dija - tekintet nélkül arra, hogy a beszélgetés mely magyar központtal történik - 210 pengő, minden további percért ennek egyharmada, vagyis 70 pengő fizetendő. Beszélgetések csak hétköznapokon 8 és 12 óra /greenwichi középidő/ közt .váltba tok. . Meghatározott személyek közti beszélgetés/pereon to person call/ bejelentése esetén, ha a hívottnak vagy helyettesének felkutatása nem sikerülne, a hívónak 30 pengő 80 fillér értesítési dijat /report charge/ kell fizetnie. Vá/Vá § A Magyar Távirat i w Iroda jelenti: A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint egyrészről Magyarország, másrésztől a Philippiniszigetek közt a távbe zéTeforgalom megnyílt. A forgalomtan Magyarország részéről az összes távbeszélőközpontok, a Philippini szigetek részéről pedig Manila kerület, továbbá Bulacan_, La Union, Pampanga. Pangasinan és Tarlac tartományok összes távbeszélő központjai, valamint Mountain tartománybal fekvő Baguio távbeszélőállomásai vesznek részt. & forgalom Budapestx és Berlin közt kábelen, Berlin és Manila közt rádiótávbeszélő utján bonyolódik le. A Philippini szigetek ^erülete három díjövre oszlik, A háromperces beszélgetéá dijat - aszerint, hogy a beszélgetés a Philippini szigetek melyik díjövébe tartozó hivatallal történik - 184,80, 191,55 ás. 201,60 pengő. V á/Vá ORSZÁGOS LEVÉLTÁR -^Kszekció